Megfejthetetlen mítoszvilág épül az egyedüliség árvaságán. Aztán a népdalok egyszerűsége csorog és az álommá váló képzelet tünékenykedik elő. Sejtések, szóutalások, képzelés-rögök összerakós játéka, nyelvleleménye. Ihletszoba visszhangtoronyban: a kiáradó költészetrezgések toposzaira modulált sorsmezek. Fabulás fények, fénytelenségek és valótlanságok szóforgásainak cirádái. Így fokozza ő a mindegytelent halott édesanyjához írt versében „Hóra havat nyelek/ úgy senyvedek”, tehát a hóra havat eszik még, mert nincs mása, aztán a Koponyarejteken -/ bujdokol feleletlen/ versben”. Ki ez a végtelenségből kiragadott táltos, csimbókos magában is lázadó elme? „Hét költő hány verse ért hazát:/ harangot, felkelést, népharagot, békét.” Megkérdezi, de mégsem kérdezi meg, csak kijelenti, mert tudja a választ, és így nem teszi ki a kérdőjelet. De miért éppen hét költő? Csupán azért, mert a hetes szám a magyarok egyik bűvös száma, és önfeledten is benne bujdokol… Ki ne hallott volna a „hét magyarról”? Ma már több nálunk a magyar állampolgárságú, csingilingikkel mellükön ragyogtatott költő (író), mint a magyar költő.

De ez politika, és a költészet nem politika, hiába erőltetik rá. A Magyar úton döngölt ciklusban írja: „megnyílt az ég,/ angyal-létrákon mászkáltak/ az ördögök, … Azóta tévesztve gravitálnak/ az összesereglett patkányok.” De a ciklus címadó versét így kezdi: „Édes hazám, édes, szentem,/ virágzó kis nagyhatalmam,/ kicsit kelet, kicsit nyugat,/ de mindenképp egyetlenegy.” Ebben a versben a hazáért őszintén aggódó költő önmaga sorsába vetíti bele a haza gondjait.
Kicsiny írásom nem tematikus, össze-vissza olvasgatom A szeretet fájdalma című verses könyvet, és jól teszem, mert a tematikusan összeeszkábált recenzió az elménkre lélektelenségig ülepedhet. Nem csak elolvasni kell ezt a kis verseskönyvet, hanem olvasgatni kell, és a bennünket ért hatásokról érdemes csak írni. „Hol az egyetlen élhető vers -/ keresztjére, hogy ráfeszítsem magam!” Kérdezve kiáltja a semmiség felé, és eljut a négysoros nagy verséhez, amelyben megidézi a haláltábort:

BIRKENAU
álmomban szén-cinkék
csontjaival fűtök
Lélek-hideg éjjel
nagy szem telihold rí

Aztán a szerelemből élhetetlenült világában mítoszi sugallatokkal, inaszakadt szívvel csodává öleli kedveseit. A csókok szomjáról c. versében így ír: „Eltékozoltam rengeteg szerelmet,/ segítsd meg sorsom illatos imáddal… És a Lángoló házban „Érintlek virágmezőnek;/ bokádig hajadig szépen. Melled is micsoda ékszer! -/ hódolok lelkedért hétszer.” Vasi Ferenc Zoltán szépségköltészete a befogadó lelkét tavasz-illatos mezővé varázsolja, de életszenvedését és minden élhetőségét magára veszi, hogy a fájdalom és a szeretet egymásra találjon valahol.

Menthetetlen ember. Testére kötözött költődinamit, amit cipel egy elátkozott sorsvilágban.

A könyv 12x 18 cm méretű, puhafedelű, ragasztott kötéssel készült, 84 oldal.
Megjelent a KAPU Könyvek sorozatában.
Megrendelhető: Tata, Kapu Kiadó
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (Tel: 303 0710)

Németh Dezső

+ 3

+ 1