vers
próza
vers
próza
Címlap Esszé A MAGYAR IRODALOM B.B-je
A MAGYAR IRODALOM B.B-je PDF Nyomtatás

Írta: Németh Erzsébet

Hogy ki ő? Ha már B.B-ként említem, nem valószínű, hogy Balassi Bálintra, Balázs Bélára, Bertha Bulcsura vagy Bodor Bélára gondolok. Bár alliteráló nevük alapján esélyük lehetne rá. Az illető személy nő, Boncza Bertának (irodalmi nevén inkább Csinszkának) hívják a magyar irodalom sztármúzsáját.

Születésének és halálának (valamint a magam születésének) kerek évfordulója arra ösztönöz, hogy elmondjam végre neki: mennyire irigyeltem, megvetettem, és mennyire csodálom. Ezek a végletes érzések abból a hatalmas feszülésből generálódtak bennem, hogy szerettem volna olyan lenni, amilyen ő, a szívem mélyén mégis megvetettem érte. Pedig irigyeltem, hogy képes volt megtenni azt, amit én csak szerettem volna, de nem mertem soha. Úgy hiszem lelkünkben nagyon közeli rokonok, személyiségünkben viszont - ha nem is idegenek - legfeljebb ismerősök lehettünk volna.

Szerettem volna svájci nevelőintézetben tanulni, s szerelmes levelekkel hódítani már tizenhat évesen Tabéry Gézát, a későbbi erdélyi írót, majd még e románc idején, mivel úgy tűnt: nem lesz komoly a dolog, próbálkozni Adynál is. Írni Ady Endrének, kinek hatalmas barna szemében ha felkelt a Nap: az Éden tükröződött vissza. Akkor még csak ezt tudtam volna róla, túl azon, hogy milyen csodálatos verseket ír. S reménykedni abban: ha megismerhetne engem: talán nem Bertát választaná. Én nyilaztam volna rá a nyugtalanságot, az én tekintetemtől pecsételődött volna meg sorsa. De mi lett volna, ha tényleg úgy alakul? -- Nem tudom. Képes lettem volna-e magammal cipelni sorsát, imádkozásra váltani vagy lenyelni feltörő indulataimat életmódja, természete miatt? Ez esetben a Nézz, drágám,kincseimre című verse nem biztos, hogy megszületett volna. De nem biztos az sem, hogy el tudtam volna szakadni alig egy hónapos mátkaság után Lám Bélától: amikor már az Adyval való kapcsolat biztossá vált. Mintha valami számítás érződnék Bertuka részéről. Nagyobb név: nagyobb fény? Ő minden esetre -apja tiltakozása ellenére is- 1915. március 27-én házasságot köt Adyval, felesége, s új múzsája lesz a huszadik század egyik legnagyobb költőjének, bevonulva ezzel a halhatatlanságba. Hogy szerelme volt-e akkora, mint a rázúdult teher és az áldozatvállalás? Az biztos, hogy egyetlen jelzővel sem lehet meghatározni pontosan soha annak a négy esztendőnek a minőségét, melyet Ady oldalán töltött... Csinszka apja, Boncza Miklós nem véletlenül, de nagyon kegyetlenül aggódott lányáért. "...Az írók és művészek házassága nem igen szokott tartós vagy boldog lenni... Bár inkább halva tudnám gyermekemet, megsiratnám, nemsokára utána pusztulnék, de meg tudnék nyugodni, így azonban folyton aggaszt a sorsa, jövője egy beteg ember mellett." Én még azt sem tudtam akkor igazán, hogy a szavaknak nem súlyuk van csupán.
Azt azonban igen, hogy a nagy költő -férj halála után egy hónappal még nem állítok be rajzaimmal Babits Mihályhoz, megkérdezni : mi a véleménye róluk. ( Persze, ha egyáltalán lettek volna rajzaim). S mért pont egy költőhöz? Jaj, de rossz a kérdés! Így nem szabad föltenni. A logika más! Nem egy költőről, hanem "a" költőről van szó! A híres-neves költőről! Így érthető lesz a dolog. Teremt magának egy esztendőnyi újabb múzsa-státuszt, s kötődést valakihez, aminek valljuk be őszintén: irodalmi értéke van. Kezdetben ugyan Babits se nagyon mit kezdeni a helyzettel: " Higgye el, Csinszka, én nem az vagyok, akit Maga bennem látni akar. Az lehettem volna jól tudom, (és legkevésbé sem akarok szerény lenni) hogyha egy kicsit törődtem volna magammal - de ki tudja, nem rontottan-e el már jobb magamat végképpen?
És ki tudja, érdemes-e a legjobb esetben is?" Egy időre mindenképp az volt. Bár a kétségek a háttérben ott ólálkodtak mindig. Csinszka is érezte: "Gondolj rám bölcs és igaz melegséggel. Megérdemlem, mert hittel, szeretettel és szenvedéssel szolgállak, csak két urat nem tudok egyszerre szolgálni, Téged meg Magamat." Kapcsolatuk megszakadásában közrejátszott környezetük ítélete, neves irodalmi személyek kifakadása Csinszka ellen, s talán Babits tanáremberi morálja is. Lelkében távoli világok hajoltak össze. S hogy Szabó Lőrinc menyasszonyával, Tanner Ilonával (Török Sophie) jobban járt- e? Nem tudhatjuk. Csak azt, hogy óriási erő kellett ennek elviseléséhez Csinszka részéről. (Lehet, hogy én megmérgeztem, leszúrtam volna valakit.) Persze a következő lépésre akkor nem kerülhetett volna sor. És Csinszka még csak huszonhat éves ekkor. Megérezte azonban, hogy a váltót át kell állítani az irodalomról a képzőművészetre. Néhány aranyhal annak tavában is úszkál, csak ügyes horgásznak kell lenni. És lássunk csodát! Bedobva hálóját, kifogja magának a kor egyik legtehetségesebb festőművészét, Márffy Ödönt, aki Adyval és Bbitscsal is barátságban állt. 1920-ban házasságot kötnek. Ezek az esztendők termékeny időszakot jelentettek a festő életében és Csinszka múzsaságában is A róla készült festmények, grafikáinak száma meghaladja a százat. Sikereket ért el a Washingtonban és New Yorkban rendezett kiállításaival is.
Tegyük hát fel a kérdést: milyen múzsája volt korának Csinszka? Teljesítményében felülmúlhatatlan.
Miért? Mert olyan megmagyarázhatatlan képességei voltak, melyekkel másokat tudott alkotásra ösztönözni.
A következő, személyével kapcsolatos kérdés feltevése nem indokolt, sokan úgy éreznek irányában, ahogyan korábban én is.
De túlemelkedve az általánosan elfogadott szemléleten, átérezve egy illyen személyiség szeretetínségből adódó számításait, párbajra hívásait az adott, de kétséges kimenetelű pillanatokka, játékait a kínokkal, fények fényében való lobogását, tátongó mélységgel nem törődömségét....- már csak csodálni lehet! S a Kosztolányi egyik novellájából ide kölcsönzött szavakkal megbocsátani is: "...Áldott vagy te a gyarló földi asszonyok között! Áldott vagy, mert megfeledkeztél magadról."


+ 1
+ 1