blockish
blockish
Címlap Esszé Farkas András: Viviszekció, élveboncolás
Farkas András: Viviszekció, élveboncolás PDF Nyomtatás E-mail

Egy automatikus, bretoni technikával író költő

utólagos elemzése saját tudatelőttesből származó „ujjverseiről”

A szótagszám tekintetében
Úgy is mondhatnám,
hogy a párlandó stílust követem.
Tehát beszélek kötetlenül, és
lesz, amennyi lesz egy sorban.

Az ék alakú strófa
egy sajátos kísérlet arra, hogyan
hat a tartalomra, ha három soron át növekvő
szótagszámmal dolgozom, a negyedik sor hosszának csak
a papír szab határt. Majd a szótagszámok szemmel
jól látható módon csökkennek szintén
három soron keresztül.

Az egyenetlen
szótagszámú sorokat
egyébként nem szeretem.
Olyan, mint a hanyagul
eltépett papír.
Ez most éppen arra példa.
Mint látjátok a legelemibb törekvés sincs
A sorok hosszának kiegyenlítésére.

A súlyos mondanivalót
a sorok hosszának drasztikus megnövekedése jelzi.
De gyakran éppen ellenkezőleg,
az egy szavas mondatok
súlyos lelki felindulást mutatnak.
Ilyenkor tükör szélétől tükör széléig írok. A szavak halmazát ilyenkor prózaversnek hívom. De előfordul, hogy prózavers titulust kap a pontokkal, vesszőkkel elválasztott szavak véletlen felsorolása, amit megtör egy-egy témaváltással járó hosszabbodás. A legkedvesebb verseim egy mondatosak, a szabad formai vagy tartalmi asszociáció ilyenkor nyilván óriási szerepet játszik.

Érdekes, amikor az asszociációk
nyelveken keresztül ívelnek, például
tornádó, Kolorádó, színek.

Az asszociációs lánc van,
hogy két szavanként megy.
A hirtelen törések a formai-tartalmi
láncban általában érzelmi
kitöréssel járnak.

Egyébként nem vagyok ellene
a négy soros versszakoknak.
Tetszik a szemnek. Gyakori
a páros rím, vagy ritka az
ölelkező, esetleg keresztrím.
A rím az olvasóban a várakozást
vált ki, ami aztán feloldódva
csökkenti a feszültséget,
így okozva esztétikai gyönyört.

A sorozatos belső rímek
verseimben gyakran előfordulnak. Például:
„Ennél jobbat meg nem élek.
Csak remélek. Csak remélek.”

A szókezdő betűk egybecsengése,
az alliteráció gyakori vendége
verseimnek. Talán az asszociációsor
primitívségére utal. Vagy kijátszok
egymásután számos lehetséges
folytatást azonos betűről. Míg
valami továbblendíti az asszociációs
láncot. Például: „a pórnéppel, a porfészekkel, a portrészekkel,
a festővel”.

A szóláncokban gyakran találunk oda nem illő,
más környezetbe tartozó szavakat nálam,
például „Kivéresedik a Kandalló. Komár a homár.”
Ez elidegenítő hatású. A megelőző
szavakat teszi súlytalanná.

Néha az értelmetlen szavak kapnak dramaturgiai szerepet:
Botorkálok a szemüveg nélkül,
Feldöntök tajt és sok veszet.
Szólni kéne már a szolgálónak,
Keresse meg a szemüveget.

Máskor dallamos értelmetlen szó-összeválogatások
játszanak fontos hangulati szerepet:
„Szováta barlang harang a gálya. A szolmizálás söprő dagálya.”

Esetenként önellentmondást, antinómiát
dolgoz fel a vers:
„Igazgyöngy a könny,
Emberi érték.
Az elmorzsolható
Elviselhető,
A könny zápora
Valakinek fáj.
A fájdalom érték?”

Gyakran ez időmértékesség bűvöletében
elvész a hétköznapi racionális értelem:
„Mér hivatott az Isten
nagyszerű gyászra,
és nem feledi,
ki érte rajong.
Kisiklott érzelme
kavalkád, apa
nincs, ki kívánja
e gyászt.”

Szóval sok érdekességet találnak
a vers- és novellarendszeremben.
Olvassák figyelmesen!


+ 1
+ 1