blockish
blockish
Címlap Esszé Németh Dezső: A vers „lélekviselet”
Németh Dezső: A vers „lélekviselet” PDF Nyomtatás E-mail

/Marketingköltők/

A XXI. század a kiüresedett lelkület százada, ha ünnepeinkre tekintünk, láthatjuk az anyagias emberek hadát, akik néhány csillogó tárgyért képesek eltaposni másokat, kockára tenni egzisztenciájukat és eladósodva kiszolgáltatottá válni. Karácsony előtt tömegek rohannak a plázák felé lélektelenül a csili-vili ajándékokért, és nem az ünneplés érzelmi telítettségére gondolnak, hanem a felszínes látszatra.
A kortárs irodalom felnagyított költői is épp ilyen kiüresedett, lélektelen versekkel futkosnak egymás előtt, mert lelküket nem találják a verssorok között. Mélyre kellene tekintenünk, nagyon mélyre, ha elemezni szeretnénk ezt a jelenséget, nincs is szükség a józan elemzésre, mert a kor irodalomformáló - nem formáló - hozzáértő kritikusa betévedtek, aztán eltévedtek önköreikben.

A marketingköltők jó érzékkel tudtak és tudnak irodalmi pozíciókba kerülni, gondoljunk csak Szentmártoni Jánosra, aki egy csepeli kereskedelmi szakközépiskolában érettségizett (valószínű marketinget is tanult), aztán az ELTE hallgatójaként hamarosan az irodalom sűrűjébe kerülve, ma már irodalmi főnökként a legnagyobb „irodalmár” és „szakértő” lett. Rám groteszkként hatott, a Magyar Művészeti Akadémia (Irodalmi Tagozat) „öreges” irodalmárainak fényképei között szinte egyedül feltűnő Szentmártoni János ifjú feje.
Bizonyára jó marketing tevékenységével kiérdemelte a tagságot és a József Attila díjat is. Nem gondolnám, hogy a nem túl nagy verseiért kapta ezeket az elismeréseket. Persze az irodalomszervezés dicséretes munka, mert kell a pénz az irodalomhoz is. Természetesen lehetne még néhány marketingköltőt felhozni példaként. Talán L. Simon Lászlót és Karafiáth Orsolyát is ide lehetne sorolni? De Mezey Katalin irodalomszervező tevékenysége is elismerésre méltó. Persze Lackfi János, a fia, József Attila díjas költő. Igaz Arany János fia, Arany László is költő volt… Valamennyire - úgy tűnik - csak megtanulható a költészet, de az is lehet, hogy a tehetség családon belül öröklődik? (Lackfi mindenről tud verset írni, profi versíró.) Elnézést kérek azoktól a marketingköltőktől, akiket a szűkös keretek miatt nem említek… Jellemző az ilyen versfaragókra a hosszú vers, amelyekben összehordanak sok össze nem tartozó dolgot, és a lírát prózai közhelyes elemekkel fokozzák le a köznapi szövegek lélektelen színvonalára.

Dobozi Eszter egyik elemző írásában olvastam, hogy a dilettánsok már a spájzban vannak.
Érdemes elgondolkozni azon, hogy valójában kik vannak a spájzban…

Kosztolányi Dezső: Tanulmány egy versről című előadásában verselemzés ürügyén a versesztétikával foglalkozik. Módszere az, hogy a költő egy-egy verséből vezeti le a költő egyéniségét. Magát a szöveget, a versformát, a vers hangtanát vizsgálta, választ keresett arra, hogy mitől jó vagy rossz a választott vers. „Szóval a formából haladtam fölfelé, nem megfordítva, mint az esztétikusok zöme teszi, aki ezáltal petitio principii-t követ el.” (bizonyítás olyannal, ami maga is bizonyításra szorul)
Tanulságos lehet a kortárs irodalmároknak, ha elolvassák a tanulmányt. Itt ezt csak azért említem, mert szerintem is elsődleges a létrehozott mű, és csak utána az alkotó. Tehát az irodalmi elismeréseket nem a marketing munkáért kellene adni, a marketing munkáért nem irodalmi díj jár, hanem marketing díj, ha van ilyen.
Elmélkedés a versről című szerény esszémben írom: „Vannak versírók és vannak költők. A versírók írják a verset, a költők költik a verset. A költészet magasabb rendű szellemi torna. Költött versek katalizátora az ihlet. Többszintű gondolatiság, az elvontságig fokozott értelmi kábulat, amely kiragadja a köznapi egyszerűségből és a sejtés érzetévé válik. Különössége a lélek mágiája, mert a vers önmaga varázslatává válik az ember lelkében. Asszociációs lelet, más fejében indukált hangok, szavak, mondatok összhangja által keltett lélekviselet. Olyan csoda, amelynek érzelmi hatása leáramlik a tudatalatti rétegekbe.” Itt kívánom megjegyezni, hogy a lírai költészetre gondolok és nem az epikára.
Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha saját írásaimból válogatott idézetekkel próbálok a lírai költemények mélyére hatolni.
„Hogyan lehet megismerni a jó verset? A költemény korszakok kultúrájának (sok évszázad) érzelem, gondolat, viselkedés (bánat, öröm, tudás, bölcsesség, butaság) tömény kivonata (eszenciája). Tartalmas, mély és takarékos; novellányi szöveg sűrűsödhet össze egy néhány soros versben. Lélekbeszéd, gondolatvonal, érzésrétegek, érzelem és észbeli gócok, vagyis egy emberi lény A vers.
Üljetek a vers elé és beszélgessetek vele! Kérdezzétek! Mondjátok meg válaszait. Kétkedjetek, és vitatkozzatok. A jó vers megelevenedik bennetek, a rossz vers értelmetlen holt szöveg marad… …. A gondolatilag értelmezhető költészet válságát éljük: utánzó, átíró posztmodern alakzatok… A nyelvi talányok reklámszerű, villódzó színes képekbe kapaszkodnak, és a költői maszkokba bújtatott jelenség képernyőszerűen akarja visszaadni a gondolat nemesebb, de nehezebben érthető jelentéstartalmát. Ez leegyszerűsíti vagy elbonyolítja a lényeget; a képernyővilág nem tudja hűen közvetíteni a gondolkodás írott, vagy verbális absztrakcióit.”
Németh Dezső: Üljetek a vers elé és beszélgessetek vele!

„Az igazi líra valami alkonyatszerű hangulat, amely a lélek foglalatába ágyazott vágy különös ékköve. Nem a szenvedélyekből meríti érzelemvilágát, de az öröm és a fájdalom meghatározhatatlan rejtelmeit sugallja.”
Németh Dezső: Versszövegek és szövegversek

„Az érzelmek örök szépségvirága: a szerelem, összekapcsolva a megélt valósággal, egyszer dús kertként, máskor elszáradt virágszárak, elaszúsodott füvek sírásával, zokogásával jelennek meg verssoraiban.
Idő és időtlenség; csend és lárma; a szívek csörömpölése, és a lélekcsend pillanatáradásában zuhanunk a természet messzi világába.”
Németh Dezső Németh Erzsébet: Mozaikok című könyve

„Csak a jól megírt vers, tele közhelyekkel, köznapisággal, hazafiaskodással, érzelgős szóvirágokkal, emlékkönyv rigmusokkal még nem vers, csupán ritmusos, rímelős szöveg. Inkább rímes prózák, amelyekben itt-ott felcsillan valami költői, de ezek is unalmasan lecsengenek, minden izgalom vagy gyönyör nélkül. Olyan ez, mint a Rodin gondolkodó szobra mellé állított kerti törpe, vagy Smetana Moldva című szimfóniája alatt dübögő, napjaink divatos zenéje.
Ugyanilyen rangsor illeti meg az értelmetlen versek alkotóit is. Az ügyeskedők által kiagyalt neoavantgárd rozzantságokba belemagyarázott egyéni stílus, nem más, mint a feltűnősködés, a babérra áhítozás eszköze. Csak a sznobokat téveszthetik meg ezzel, őket úgy sem az érdekli, mit olvasnak, csak csupán az, hogy mekkora nagyságú az illető költő. Persze szép számmal vannak követői az ilyen versroncs firkálóknak. Irodalmár legyen a talpán, aki kiigazodik a kiagyalt formák és a gondolattalan, önmutogató szóképek egymásra boruló halmazában.”
Németh Dezső: Egyre több a versíró és egyre kevesebb a versolvasó ember

De térjünk vissza Kosztolányi tanulmányához. Igaz, hogy ő sem magyar költő versét választotta elemzéséhez, amely számomra érthetetlen, hiszen a magyar költészet tárházában akkoriban is fellelhetőek voltak elemzésre érdemes, kiváló versek. Mégis Goethe Ein gleiches (Hasonló) című versét választotta. Ezt a verset Goethe a természet szépségének hatása alatt, Ilmenauban írta, ráírta ceruzával a hegyi faház deszkájára. Halála előtt 82 évesen unokáival elment erre a vidékre, és Károly Ágost herceg nyaralóján viszontlátta versét; meghatódva, könnyezve olvasgatta utolsó két sorát: „Warte nur balde Ruhest du auch”. Kosztolányi nyersfordításában a vers:
"Minden ormon nyugalom van, a fa-csúcsokon alig érzesz egy leheletet. A madárkák hallgatnak az erdőkben. Várj, nemsokára pihensz te is."
Kosztolányi szerint a vers igazi hangulatát visszaadó fordítás lehetetlen. Aztán kiemeli az emelkedő és lecsengő verslábakat, a futó lassuló, elaléló ugráló verslábakat, amelyek a zenei hatást alkotják, vagyis a vers lelkét. Végül a komoly csöndességben a hosszú ütemek az elkerülhetetlen elmúlást sugallják.
Ezután a szövegek elemzésével, a mondatok, szavak, betűk hatásértékével folytatta vizsgálódását. Arra a következtetésre jut: ( „A versmérték tehát nem a változatosság kedvéért” változik, nem "színez", hanem külön mond valamit, talán éppen azt, amit a szavak elhallgatnak. Ez a panteista Goethe panteista muzsikája, aki az örökkévaló és közönyös természetbe beállította a halandó és ideges embert, az életnek örülőt és a haláltól félőt, a maga izgatott és kihagyó szívverésével. Hiába tiltakozik az elmúlás ellen, végül elcsuklik a hangja. Mindezt a vers egyszerre közli a formájával és a gondolatával, melyeket többé nem lehet elválasztani egymástól, mert a zene jelképezi a gondolatot, s a gondolat jelképezi a zenét. Így a gondolat, mely rendszerint csak értelmünkhöz szól, a zene által metafizikai mélységet kap, a zene pedig a szavak által érzékelhetővé válik és minden rímből jelkép, minden ütemből jel lesz, mely nyomán az olvasó a maga lelkében alkotja meg a tulajdonképpeni költeményt.” …..
„Sok száz költeményt vizsgáltam így, jót és rosszat és mindig sikerült a formából a lélekre rámutatni. Boldog lennék, ha megfigyeléseimnek csak kis részét is magáévá tenné az olvasó és írótársaim, a művészek követnének ezen az úton, mely mélységek fölött vezet.”)
Kosztolányit idézve, arra kívánok rávilágítani, hogy a vers elemzésénél, vagy akár laikus értelmezésénél vegyük észre, hogy a jó vers több mint különös szöveg, több mint intertextuális átírás, több mint költői maszk, több mint a megtanult versírás, mert a költészet művészet és nem szakma…
Ezeknek megállapításoknak igazolására hadd hozzak fel két XX. századi költőt:
Weöres lélekből zenélő versei olvasása közben, vagy Pilinszky rövid opusait olvasva juthatunk olyan állapotba, hogy érezzük a lelkünkre rakódó érzelemöltözetet, amely által a vers lélekviseletté válik.
A marketing költőknek is érdemes elgondolkodni ezen… „Aztán elhúzni a 3,14 csába világába…”


+ 8
+ 0