blockish
blockish
Címlap Esszé Posztmodern gondolkodás és a preinformációs kor
Posztmodern gondolkodás és a preinformációs kor PDF Nyomtatás E-mail

„Minden tudás információkból áll, ha ez igazság, akkor az információs világ a tudás világává válik, de ez csak a minőségi információk áramlása esetén lehet evidencia.” (Németh Dezső)


(Preinformációs kor, virtuális én, populáris-értelem, természetes gondolat, hálózati közösségek, netgondolat, összegező gondolathálók, netima, egoistagazdagság, mutogatós médiák, információlét, net-intelligencia, netbunkók, net-lusták, szolgáltató állam, virtuális politika, online választások, netnyelv, minőségi információk.)

A modernkorból kiábrándult a posztmodernkor, a posztmodernből pedig kiábrándul a preinformációs kor, amely az új értelem világát hozhatja létre. Összeomlottak a nagy narratívák, állítják a modern filozófusai, és elkezdik keresni helyüket a világban, mert a nagy narratívákat alkotó belsőnyelvet beszélők nem találják helyüket a kiszélesedett gondolatláncolatok között. A legfőbb információs hálózat az internet kezdi kitermelni azokat a közösségeket, amelyek már nem fogadják el a „legek” egyeduralmát a gondolkodás tudományában, hanem megkérdőjelezik állításaikat, és más állításokat fogalmaznak meg, szintetizálva a virtuális én gondolatait. Így a filozófusok vagy közéjük lépnek és érthetően fejezik ki magukat, vagy magasröptű, csak egymásnak írt szövegeiket az információs társadalom nagyívben lesajnálja. Tehát a filozófia, mint átfogó nagy narratíva valóban összeomlott, de nem omlott össze maga a filozófia. Ez a folyamat kimossa a filozófiából is, mint más nagy narratívákból a beléjük ívódott sallangokat, és megmaradhat a tiszta gondolat, mint referenciális alap.
A posztmodern kiábrándultsága nem a társadalom kiábrándultsága, nem a társadalom narratívái omlottak össze, hanem a nagy szövegelők a társadalom felvilágosodása következtében visszaszorulnak, elvesztik eredeti jelentőségüket. Minőségi átalakulás következik be a társadalomban: a populáris-dilettantizmus helyett kialakulóban van a populáris-értelem, amely a professzionális-értelemtől megköveteli a nyitott tudományosságot. Már nem csak egy kasztszerű értelmiség lesz az elit gondolkodás birtokában, hanem a hétköznapi ember is kicsit filozófussá és elitté válik. Természetesen ez nem tetszést, sőt riadalmat okoz egyes értelmiségi körökben, és féltékenyen figyelik az általánossá váló értesültséget és a többrétegű véleményalkotás folyamatát. Nyilvánvaló az is, hogy sok téveszme, torz híresztelés, áltudományosság kerül felszínrel, de végül is a letisztult természetes gondolat lehet a meghatározó. A természetes gondolat nem egy szűk réteg gondolata, hanem a hálózati közösségek által megformált gondolat, amely a természetes társadalmi állapot körülményi között szintetizálódik. Itt lesz hatalmas szerepe a filozófiának, mert a gondolathálózatok sem lesznek függetlenek a nagy gondolkodóktól, akik irányító szerepet vállalnak a tiszta gondolkodás kialakításában. A „netgondolat” többrétegű hálózatok átfedései alapján jön létre: kifejlődik a filozófiaháló, művészetháló, politikaháló, világnézetháló, gazdaságháló, stb. Társadalmi szerepük ma még aligha megjósolható folyamatokat indít el, és ezek a folyamatok nem negatív jellegűek lesznek, hanem meghatározzák az alkotó gondolkodást. Így már a preinformációs korban kialakulhatnak azok az összegző gondolathálók, amelyek összefogják különböző népek gondolathálóinak eredményeit. Ezek az eredmények meghatározó módon hatással lesznek a globális gazdasági és politikai rendszerekre egyaránt. Nem helytállóak azok a negatív jóslatok, miszerint a globalizációs termelés és technika ellehetetleníti a társadalmakat, hogy a kormányok és a népek az ilyen rendszerek kénye-kedvének lesznek kitéve. Az ilyen globális rendszerek önmagukban életképtelenek, csak a társadalmak szükségletei miatt jöhetnek létre, tehát létük a társadalom lététől függ, így gazdálkodásukban kényes egyensúlyt kell fenntartaniuk a profitorientált termelés és a nagy-társadalom szükségleteinek kielégítése területén. Ezért az a sáv, amely a gazdagság és a szegénység között fenn áll nemhogy szélesedne, de az ultra-globalitás hatására egyre keskenyebbé válik. Ez a kényszer összehangoltabb gazdaságpolitikára kényszeríti az államok kormányait, sőt, közös cselekvési programok kidolgozását fogja eredményezni. Természetesen az információháló érdekérvényesítő hatása is egyre hatékonyabban tudja érvényesíteni a társadalom akaratát a nagy elosztórendszerek és politikai alakulatok vonatkozásában is. Az érdekérvényesítő hálózat egyik meghatározó tényezője lesz a vallások megszólító tehetsége: a hit erejének, és a szeretet igaz lényegének sugalmazása következtében. Nagy vallási közösségeknél a netgondolatot, „netimával” társítva nemcsak a primitív közösségeket tudják megszólítani, hanem az intellektuálisan gondolkodókat is, nem beszélve az ige igazságának erejétől megnyíló gazdagság jótékony hatásáról. Azt a gondolatot kell minden eszközzel közkinccsé tenni, hogy a gazdagságot csak Isten segítségével lehet elérni, és Isten akarata pedig az, hogy a gazdagságnak a közjó érdekét kell szolgálnia. Ezért a preinformációs kornak az erkölcsi változások korának is kell lenni, de nem a nemiségben kell keresni a filozófiai gondolkodás szubsztanciáit, hanem a társadalmi felelősségérzet kialakításának megoldása legyen a központi gondolat. Dicsőség legyen olyan gazdagnak lenni, aki gazdagságát nem csak a fényűző életre használja, hanem főrészt a társadalom felemelésén fáradozik, és szégyen legyen az egoistagazdagság.
A posztmodern cinizmus, amely mindent megkérdőjelezve lerombolta a tekintélyt, a szent dolgokat semmibe vette, és az életet játéktérként mutatta be, haldoklik, mert az információlét kiveti magából a cinizmus és az egészségtelen szkepticizmus minden változatát. A netgondolatot sugalló pozitív gondolatháló olyan példaképeket képes bemutatni, stílusosan: képszerűen is, akik az ember nagyszerű életakaratát tükrözik. Nem igaz, hogy az ember elidegenedett, hogy nem érdekli a másik ember sorsa, hogy helykeresése közben gátlástalanul tapos el másokat, hogy a totális szabadság a totális összeomlás állapotát indukálta. Nem igaz, mert a totális szabadságot nem a társadalom érte el, hanem csak egyes emberek vagy egyes csoportok, akiknél ez pénzen vett kiváltsággá vált. Az elidegenedést is azok érzik, akik közömbössé váltak a közösségek iránt, mert egoista vágyaik és sznobságuk kiélésében már önmagukat is utálni kezdték.
Sokak csak a vizuális médiák érzékromboló szerepében látják a negatív hatásokat, pedig a médiák átállítása pozitív gondolatsugárzóvá az emberek dolga. Majd az információs világtudat elveti a mutogatós médiákat, és helyettük kiválasztódnak a helyes értékrendet sugárzó csatornák.


Azt látjuk, hogy nagy eszmék nincsenek már a köztudatban, a lokális eszmék pedig igen kis szegmensek ahhoz, hogy az élet értelmét sugallják. Tehát kell egy nagy eszme, amely összetartja a gondolati világot, mert az ember hajlamos arra, hogy kitalál magának valamit helyette, amely elképzelhetően egy totális társadalmat produkál. Ilyen reakciók szétzülleszthetik az információs kor ígéretes értékvilágát, ezért egy új igazságon alapuló új reneszánsz eszmét kell hirdetni, amely egyrészt a természetet állítja a gondolkodás középpontjába, másrészt a megtermelt javak szociális igazságon alapuló újraelosztására épül. Az új gazdasági reneszánsz alapjának a munka értéknövelő tevékenységét kell tekinteni, amely az alkotó, gondolkodó embert állítja középpontjába. Fenntarthatatlan az a kapalista gazdasági álláspont, amelyben az utilitarizmus játssza a főszerepet. Borzasztó az az állapot, hogy a biznisszel keresett vagyon ugyanolyan erkölcsi értéket jelent, mint a tisztességes munka értékteremtő gazdagsága. Ha a társadalom egészséges szükségleteinek kielégítésére irányuló munka elveszti értékét, akkor a fejlődés ténylegesen fenntarthatatlanná válik, mint ahogy azt a posztmodern felfogás hirdeti. A haladás és a koncepció tagadása elvezet az objektív valóság tagadásához, tehát a semmi sem biztos állapotához, amely az átélt élethelyzetet tartja igaznak, és nem törekszik semmilyen önkifejezésre, önmegvalósításra, mint amilyen a modern életérzés meghatározója.
Már említettem a populáris-értelemet, amelyet az értelemhálók tudatformáló hatása alakít ki. Ez nem máról-holnapra jön létre, a netgondolat első időkben csak lassan alakul pozitív gondolkodássá, mert a net-intelligencia alacsony szintje kitermeli a netbunkókat, és az okoskodó okos-tojásokat. Ezek az emberek lusták, nem szeretnek tanulni, mindent bírálnak, jól értesültnek tűntetik fel magukat, holott a felületesség a legfőbb tudományuk. Ők a net-lusták is, akiket részben a posztmodern hagyott itt, részben pedig természetük pszichoszomatikus tünete gátol a helyes gondolkodásban. Ha elemezzük azokat a netoldalakat, ahol egy-egy gondolathoz hozzá lehet szólni, könnyen kiszűrhetőek a notórius unintelligens egyedek.
Azok az aggodalmak, hogy a nemzeti kultúrák beolvadnak egy globális kultúrába nem igazak, mert a nemzeti kultúrák mindenütt a helyi közösségekben alakultak ki, és a közösségek büszkén őrzik egyedi sajátosságaikat. Hagyományőrző csoportok mindig is voltak és lesznek, a nagy változások a régi időkben sem tudták megsemmisíteni a helyi kultúrákat, és az információs társadalomban is megmaradnak. Természetes, hogy ezekre a hagyományokra több figyelmet kell fordítani.


Információs korunkban az állam szerepe is kissé átalakul. Helyi közösségek kialakítják önfenntartó jellegüket, főleg az élelmiszertermelése és a feldolgozás területén. A nagy városokból kiáramló populáció létrehozza saját társadalmi, gazdasági alakulatait, és a globalitás gazdaság mellett regionális termelés és önkormányzás jön létre. Itt az állam hatósági és elosztó szerepe visszaszorul, létrejön a szolgáltató állam, amely főleg a regionális társulások megrendeléseinek tesz eleget, ebből és banki tevékenységéből tartja fenn hálózatait. Az állam nem kölcsönöket vesz fel, hanem kölcsönöket ad a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak. Logisztikai tevékenységével összehangolja az ország gazdasági, tudományos, kulturális szegmenseit, közvetítőként tevékenykedik a külföldi országok felé. A szolgáltató állammá-alakulás lassú folyamat, de az információs korszak egyik nagyon fontos eleme, mert fenntarthatatlan az a pazarlás, amely a mostani államhatalmi alakulatokat élteti. Fenntarthatatlanok az államadósságból történő finanszírozások, amelyek újabb adósságok forrásává vállnak. Tudomásul kell venni, hogy csak a létrehozott javakat lehet elosztani, és az állam csak olyan szerepet vállalhat a regionális társulások életében, amit meg tudnak és meg akarnak fizetni. Így az állam politikai, törvényalkotó és elosztó szerepe is megváltozik. Mivel az informatika átszövi az egész országot, előnybe részesül a virtuális politizálás. Az online választások olcsó és igazságosabb rendszere egy olyan parlamentarizmust valósít meg, amely kizárja a korrupció minden formáját. Természetesen csak erős állam képes polgárai érdekeinek megvédésére, ezért az alapvető szolgáltatásokat: víz, csatorna, gáz, villany, fűtés saját vállalkozásaként kell, hogy kezelje. A nyugdíjazási, társadalombiztosítási, orvosi ellátás bizonyos szegmenseit csak szolgáltatásként nyújtja régióinak. Hatósági jogköreinek egy része ugyancsak szolgáltatásként vehető majd igénybe.
Mivel nem vagyok olyan tudományos tudásforma birtokában, hogy részletes megoldást adjak a szolgáltató állam probléma körére, csupán a fejlődés valószínű irányát tudtam érzékeltetni. Meggyőződésem szerint elkerülhetetlen az állam szerepének újragondolása és átalakítási folyamatának rövid időn belüli elkezdése.
A posztmodern nyelvben és irodalomban nincs referenciális jelentésük a szavaknak, akárha a politikában, ahol a retorika átvette szólamaival a fogalmi irányítást. Ez esetben - nyelv szempontjából - Heidegger meghaladta a modernséget, mert nála a nyelv egy közeg, amely lehetőséget teremt a gondolkodásra. Nem az ember beszéli a nyelvet, hanem a nyelv az embert. A posztmodern teoretikus gyakran hivatkozik Heideggerre. Újabb gondolkodók John Cage modern zenész és filozófus halálakor Hans Zender írja a Die Zeit-ben megjelent írásában (1992): „Világunk határmentesített, különféle kultúrák jelrendszerének feltartóztathatatlan keveredéséből áll, s ez olyasféle szabadságot jelent, aminek túloldalán a nyelvnélküliség vár ránk.” Ez azt jelentené, hogy mutogatunk és makogunk, képekben beszélünk, vagyis visszatérünk ahhoz az ős primitív állapothoz, amikor még nem létezett a dolgok nyelv - vagy írásjelentése. Nem hiszem, hogy tartani kell ettől, de hosszú időszak után kialakulhat egy mindenki által beszélt netnyelv. Ez a nyelv sok-sok nyelv keverékeként fog megjelenni, de semmiképp sem szünteti meg a nemzeti nyelveket. A posztmodern halandzsanyelv pedig eltűnik az információs kor irodalmából.
Persze, egyelőre az információ dömping nem hozott semmilyen információs minőséget. Egyelőre a mennyiségi információk uralják a terepet, és a „nettársadalom” csak nagyon kicsi szegmensét használja ki lehetőségeinek. De már most megfigyelhetők az egy célért szerveződő netcsoportok, amelyeknek érdekérvényesítő ereje elég jelentős lehet.
Minden tudás információkból áll, ha ez igazság, akkor az információs világ a tudás világává válik, de ez csak a minőségi információk áramlása esetén lehet evidencia.

2013

Németh Dezső


+ 9
+ 1