blockish
blockish
Címlap Kritika Csépe Imre: A megrontottak
Csépe Imre: A megrontottak PDF Nyomtatás E-mail

Írta: Dr. Radmila Marković

Csépe Imre kishegyesi származás író és költő volt. a Tarisznyás emberek című novelláskötetéből A megrontottak című elbeszéléséből kiemelem a nyelvjárási kifejezéseket, és azok szerepét a szövegben.
A megrontottak című elbeszélésben a szereplők részesek, akik kaszával aratták a búzát, marokverők szedték kévékbe a rendet utánuk, tehát szegény falusi emberekről van szó. A főszereplő Örzse néni, akinek a neve is hitelesen tükrözi Erzsébet név kishegyesi környezetben való alkalmazását. A főszereplő életkorához illő az Örzse megszólítás, ugyanis a fiatalokat Bözsikének, Bözsinek, Bözsének szólították. Az elbeszélés másik szereplője, Ernyesné, Örzsinek nevezi Örzse nénit, ezzel kedveskedő, kissé becéző színezetet adott a megszólításban. Érdemes megjegyezni, hogy ma már csak elvétve lehet hallani a faluban az Örzse nevet, mert mindinkább sértő, durva öltözetet kap. Például évekkel ezelőtt Örzsének szólítani valakit természetes nyelvi jelenség volt a faluban.
Mivel az elbeszélés szereplői az egyszerű néprétegből kerülnek ki, úgy szólaltatja meg őket az író, mint ahogy saját környezetükben beszélnek. A” Mit csinálsz?” kérdésre : “Ehun e, fűtök” a felelet. Ezt a nyelvjárási kifejezésformát használják az öregek még ma is, a közép korosztály és a fiatalok körében már nem fordul elő. Az ehun e jelentése ebben az elbeszélésben: itt vagyok a kemence szájánál, rakom a szárízíket a kemencébe, tehát fűtök, vagy nézzen ide szárízikkee tüzelek. Örzse néni kérdése:” Hun jár kee ilyen korán ?” tartalmazza a kee kifejezést, amely az Ön, a Maga szinonimája, úgy érzékelteti az író az e hang hosszúságát, hogy megduplázza az e betűt a szövegben. A hun szó általában a köznyelvi hol megfelelője, viszont ebben az esetben, ilyen állandó szókapcsolatban jelentheti azt is : hova megy ilyen korán, vagy hol mászkál ilyen korán. Abban az esetben, ha a mondatot múlt időben alkalmazzák, mert még ma is használják ezt a szókapcsolatot, hogy hun jártá, akkor a hun szó jelentése: hol.
Az elbeszélésben a tartalomból, a válaszból visszakövetkeztetve a hun szó a hova szónak is megfelel, tehát: - Hova megy kee ilyen korán? –
- A szárízíké gyüttem- válasz a kérdésre. Ebben a feleletben használt szavak tipikusan kisegyesi nyelvjárásúak, amelyek még ma is aktív szavakat képeznek. A szárízík főleg a földművesek és állattartók aktív szava, de mindenki ismeri nemre és korra való tekintettel egyaránt, amíg a gyüvök, gyüttem, gyűjjön mindenki aktív szókincséhez tartozik, csak választékos beszédben, az iskolában tanítási órán váltja fel a gyün igét a köznyelvi jön.
Az elkövetkező négy mondatban Ernyesnét nem csak kishegyesi nyelvjárásban beszélteti Csépe Imre, hanem az öregekhez való viszonyulás kiviláglik ebből a két mondatból.
- Tudod mijen má az öreg. Ha nem csinál semmit az a baj, ha meg csinál, akkor meg nem jól van. Ernyesné azután hívja a halált,
- Csak má megdöglesztene az Isten.
A má csak szerintem a bár már, de jó lenne ha stb. megfelelője, és óhajtó mondatban még ma is használják. A” Csak má megdöglesztene az Isten” mondatból érződik az is, hogy nem kérve kéri a halált Ernyesné, hanem a csak má nyomatékot ad a kívánságának. Az életét nem értékeli semmibe. A megdöglik szót állatok elpusztulására használják, tehát ebben az elbeszélésben Ernyesné sorsa feletti elkeseredettségét, elégedetlenségét fejezi ki az író.
Az elbeszélés egyik mondata
– Tán csak nem fázott meg a kovászod?
Ne költői képet, megszemélyesítést keressünk ebben a mondatban. Az író hitelesen adja a kenyérsütéskor használt tésztára vonatkozó kifejezéseket, mert ha megfázik a kovász, nem lesz szép a kenyér, vagyis ha hideg helyen tartják az edényt, nincs jól letakarva, nem indul erjedésnek a tészta, nem lehet belőle jó kenyeret sütni. A két asszony beszélgetéséből világosan látható, hogy a kenyérsütés csínját-bínját jól ismerő személyekről van szó, ezt a gondolatot tovább fűzve, az író is jól tudja hogyan sütöttek valamikor az asszonyok kenyeret.
A magára maradt Örzse néni kenyerei helytelenek lettek. A síró-rívó Örzse nénit így vigasztalja a cselédnép
- Jó lesz, ha vigyáz kee az Ernyesnére, aki oda jár kendhez a konyhába, ő olyan bíbájos féle, nagyon szeretett volna redusa lenni.
Ebből a mondatból kiemelem a kee, az Ernyesné, bíbájos, redusa szavakat. A már említett kee megszólítás, amely az idősebbeknek járó tiszteletadást fejezi ki. Ma már senki sem használja. Az Ernyesné kishegyesi nyelvjárási jelenség, ugyanis a nevek elé kivétel nélkül még ma is mindenki odateszi a határozott névelőt. A bíbájos jelentése bozorkány, boszorkányságra, varázslásra, rontásra alkalmas személy. Szerintem ma már csak passzív szó, az ifjak nagy része nem ismeri. Redusa szó szakácsnőt jelent, aki nem csak odahaza, hanem az aratóknak süt, főz, míg az aratás tart. Passzív szót képez az idősebbek és öregek nyelvében, a fiatalok nem ismerik a szó jelentését. Ezt a mondatot nem csak Kishegyes nyelvjárására jellemző szavakkal akarta tűzdelni az író, hanem érzékelteti velünk azt is, hogy szereplői babonás emberek. A kenyér sikertelenségét Ernyesné boszorkányságának vélik, és a kenyeret vagy készítőjét megrontja valaki, de a rontás elleni orvoslást is tudják. Az író nagyon szépen ecseteli mit kell tenni, hogy Örzse néniről elmúljon a rontás. Végül is kiderült az elbeszélés tartalmából, hogy rossz lisztet adott az aratóknak az ispán, olyan lisztet, amely babbal és romlott liszttel volt keverve. Az ilyen őrleményt a fijas-disznók eszik, mikó malacoznak. Nézzük meg: fijas-disznó anyakocát jelent. Inkább az anyakoca az elterjedt, de még ma is használják ilyen formában, hogy fijas disznó. A malacozik szó jelentése az, amikor az anyakoca a világra hozza a malacokat. Mindkét szó főleg az állattartók szava. Az ispán szó jelentése: a birtok munkásaira közvetlenül felügyelő alkalmazott. Idősek passzív szava, a fiatalok nem ismerik.
Az elbeszélés befejező részében a gazdagoknak a részesekhez való viszonyulását emeli ki az író azzal, hogy elmondatja a kocsissal: ”Lám, ha szegény az ember, azt hiszik, hogy mindjárt disznó is. Megetette volna kentekkel azt a lisztet, amiből a fijas disznók esznek, mikó malacoznak.”
Téves képet tárnék fel az elbeszélés nyelvjárási kifejezéseiről, ha csak a párbeszédekben látnám meg azokat. Az elbeszélésben előforduló tájszók : abrosz, akol, ágas, banda, bandagazda béres lakás, bíbájos, bodag, budli bicska, cibak, domós cipó, fateknő,fejősszék, felcihelőzködik, fijas disznó, ispán, karikás kötél, komenció mérés, kovász köröszt, középjászol, marokverő, marokverő rész, második kovász, nyári kemence, pipakupak, piszkafa, redusa, részes, szalmavacok, szárízík, tózni, tökhaj suba, ezek mindegyike a falusi élet velejárói voltak. Még ma is vannak ezek közül a szavak közül olyanok, amelyek aktív szókincsét képezik a falu népének, de a legtöbbje már elavult. E szavak mindegyikének meghatározott szerepe van, és a népéletet tükrözi vissza. Ragadjuk ki közülük a középjászol és a részes szavakat. Íme, az idézet:”... Foltos, nagy papucsában becsoszogott az istállóba, ahol már javában aludtak a béresek. A nagy középjászolnak mind a két oldalán feküdtek...”. Mi a középjászol? Szarvasmarháknak az istálló falához rögzített vályúszerű etető, vagy lábakon álló etető, amely az istálló közepén volt elhelyezve. Kik a részesek? Azokról a szegény falusi emberekről van szó, akik mezőgazdasági munkát végeztek, például arattak, és munkájukért meghatározott mennyiségű terményt, ebben az esetben búzát kaptak. Akinél dolgoztak, annál elszállásolást az istállóban leltek a jászolban, vagy a földre terített szalmán feküdtek.
Ebből az elbeszélésből szépen látható, hogy a részesek mit dolgoztak, hogyan étkeztek, egy szóval a népélet egy időszaka tárul elénk, ahol a szereplők gondolkodásmódja, műveltségének foka, életmódja rajzolódik ki. Mindezt a nyelvjárási kifejezésformák segítségével hitelessé teszi az író, és e táj népének életét örökíti meg.


+ 1
+ 0