blockish
blockish
Címlap Kritika Gondolatok Vigh Rudolf Ha rian a jég című elbeszélése kapcsán
Gondolatok Vigh Rudolf Ha rian a jég című elbeszélése kapcsán PDF Nyomtatás E-mail

Írta: Dr. Radmila Marković

Vigh Rudolf elbeszélésének bevezető része erőteljesen, költőiesen és jelképes módón fejezi ki az idő, az élet múlását, amint teszi azt a költő, Heinrich Heine Memento című versében : „ Ó, csal az ember élete! Ki tudja, mi nem ér? Ruhád is lesz még fekete, Hajad is lesz fehér...“

A bevezető rész három mondatból áll. Az első többszörösen összetett mondat. Nehéz követni a gondolatmenetet, mely szintén összetett. A jellemábrázolás az elmúlás gondolatával fűződik össze, s az teszi bonyolulttá, hogy e három mondattal a jellemábrázolás, és az elmúlás leírása mellett általánosítás, vagyis társadalmi kép is elénk tárul. A második mondattal jut el az általánosításig, de érvényes a megállapítás az egyénre is, ami azt jelenti, hogy elénk tárul egy idős falusi ember letűnt világa, kihalt foglalkozása, és ebbe a bevezetőbe belesürítődött mindazok sorsa, akik már csak emlékezni tudnak arra, hogy valamikor a falusi moziban valamilyen szolgálatban álltak.A rövid, harmadik kijelentő mondattal lezárja a gondolatmenetet, amelyben a kijelentés kizár minden lehetőséget pozitív kibontakozás felé az élet utolsó szakaszában.

Sokatmondó és találó a bevezető rész. Az író mondatalkotását az élettel lehet összevetni. Az első, a többszörösen összetett mondat bonyolult, mint az élet, és ezzel a mondattal eljutunk az öregkor utolsó fázisáig. A második mondat rövidebb, a halál közelségére utal, megszemélyesítést használ Vigh Rudolf a jelképesen kifejezett élet ( ..“ ha rian az emulzió a filmen,...a lényeget akarják látni, egyetlen kockán.“) utolsó perceit váró emberekről. A harmadik rövid mondattal lezárul a búskomor gondolamenet, mert már csak e z ( a halál ) lehet esemény ezeknek az embereknek.

Ezt a nyomasztó hangulatú bevezető részt megszakítja a postás felkiáltó mondata : „Tessék!“ Ezt követi a levél, a postás hiteles leírása. Megjelennek a konkrét személyek, akik iránt szimpátiánkat kelti az író az apóka, anyóka kifejezésekkel. Ügyesen vezetett szembeállítás, ellentét következik. Megmozdul a kép a postás serénykedésével ( toporog), így a két idős „lelógó keze „ „ meredő tekintete“ és tétovázása kidomborodik. A kézbesítőhöz fűződő jelzők megtörik a komorságot ( tarka, galambos), az igék segítségével mozgásba jön az elénk festett kép (kattint, hátrapenderít) fokozva a hatást a megszemélyesítéssel (tátott szájú táska) apóka, anyóka bénaságával szemben.

A harmadik bekezdés belső monológja indítja meg a párbeszéd sorát. Ebbe az egyetlen mondatba sürítődik a két öreg gonddal telített élete. Ezt követően gyors ütemre vált az elbeszélés. A párbeszédből kiviláglik apóka, anyóka kíváncsisága, és a mindig siető postás türelmetlensége. A kérdő és felkiáltó mondatok gyors váltakozása dinamikájával megtöri a bevezető rész csendjét.Ebben a szakaszban, de az elbeszélés további részeiben is a párbeszéd hitelességét pár kishegyesi nyelvjárásra jellemző szóval éri el az író.

A következő részben jön a jellemábrázolás és leírás. Sejteti velünk az író, hogy a levél a családi békességet veszélyezteti, de azt is megtudjuk, hogy a férj fogja irányítani nyugodságával, türelmével a fejleményeket. A feleség harcias természete a párbeszéd során szépen elénk tárul. Felfedjük félékenységét, amely talán nem volt alaptalan. Érzelmei a levél írója iránt, akit Bözsének csúfol Erzsébet helyett, félreérthetetlenek. Apóka mókázásával, enyhe humorával telítődik a párbeszéd, utalva a híres színészekre, ezzel igyekezett tompítani anyóka felzaklatott érzelemvilágát. A levél felbontása után a falusi ember szókimondó természete kerül felszínre, és a levélíró Bözse jellemzése sem marad el. Anyóka pörlekedését apóka huncutkodással, nyugodsággal egyensúlyozza, így végezetül a szócsata elcsendesül.

Ezek után az egymás mellet megöregedett emberek gondolkodásának hasonlóságát jelzi az író, majd ismét pesszimista hangnemet vált az elbeszélés menete, amelyet a felsorolás nyomatékosít. Itt jelentkezik nemcsak a szereplők magányossága, a halált váró öregek mázsás köve, hanem a társadalmi helyzetkép is megjelenik : a kihaló falu. Nem kutatja, nem keresi az okát, csak megállapíja : szomszédtalanság. Ezzel a résszel megkapjuk az elbeszélés keretét, amelynek pesszimista hangulata az utolsó mondatokkal megtörik, mert azt sugallja az író, hogy érdemes volt élni, érdemes élni, s ezeket a gondolatokat a „ csintalankodó, huncut kis mosolymadárka“ váltja ki az olvasóból.

Ebben az elbeszélésben a falusi élet, az elmúlás, az öregség terhe, szőve humoros bonyodalommal kiváló mondatalkotással jön lére, melyet a drámai és lírai elemek váltakozása tesznek irodalmi értékű alkotássá.

Elhangzott Kishegysen, a Csépe-napon, 2004-ben. Ezzel szeretném az egyetemes magyar irodalom alkotásait szélesebb körben ismertetni.

Az elbeszélés itt olvasható:
www.librarykh.org.rs/proza-loader.swf 


+ 1
+ 0