blockish
blockish
Címlap Kritika Szürrealista elemek Németh Erzsébet költészetében
Szürrealista elemek Németh Erzsébet költészetében PDF Nyomtatás E-mail

Írta: Németh Desző

Németh Erzsébet költő (1944–) indulásakor képszerű lírai formában próbálta kiírni magából gyötrő és szenvedélyes emlékeit. Létbe zárkózó, befelé forduló ember. Elsősorban a rímes szabadverset érezte adekvátnak mondanivalója kifejezésére. Sovány becsvágya kevésnek bizonyult az élvonalba kerüléshez, pedig országos lapok is közölték verseit, mint a Magyar Ifjúság vagy az Ifjúsági Magazin. Írói berkekből jövő biztatás sem tudta véglegesen az elvont kötészet mellé állítani. Ezért maradt ki az 1970-es évek feljövő, mára már neves irodalmárai közül. Később tanári hivatása mellett újból megjelentek versei. A Tinódi Klub adta ki első kötetét, amely Németh Erna néven jelent meg 1992-ben Megkövült varázslat címmel: Ebben felcsillan a gyermekkor felejthetetlensége, és a falusi környezet beágyazódott természet élménye. Legszebbek: Nem a régi, Őriző táj, Falu és a Jelenbe érve című versek. Már ezekben a korai költeményekben felcsillan egy-egy jellegzetes szürrealista kép társadalmi korképpel vegyítve: „felvágtuk puffadt éjszakák hasát -/ némán alvadt a dáliák vére…/ Hazugságunk szégyellte magát.”

Kezdetben még kialakulatlan a költői világa, de már itt is felkomorlanak a magány árnyai, avantgarde hatásokat mutató finoman cizellált képeibe bele-belelebeg az elmúlás sötétje. Elszigeteltségét, vélt számkivetését fogalmazta meg a Levél című versében: „Múltam lóg nyakamban:/ ócska talizmán./ Szerencsét tőle nem remélhetek.”

Jellemzően a hetvenes évek költészetére a személyiség elsődleges szabadságában a transzendecia jelenléte vagy hiánya mutatható ki. Problematikussá váló személyiség magában hordozza a korköltészet nehézségeit: elzárkózást, bebábozódást, a ki-mondhatatlanság hagyományos attitűdjeit. Radikális fordulat kell, általános redukció, vélik a messze tekintők, és sokféle kísérleti formával próbálkoznak. Vizuális formák, grammatikai effektusok, instrumentalizmus, a nyelvet megkerülő jelrendszer megkereséséig, akár a hangzó költészetig is eljutottak. Ezek a jelenségek sok induló költőt bátortalanítottak el, vagy félre vonultak. Az új mesterek hiánytobzódása majdnem teljesen az elvontság iszapjába süllyesztette a költészetet. Németh Erzsébet eltávolodott ettől, magába zárva, a természetbe, szerelembe, a halál-félelembe emigrálta verseit. A nyolcvanas években már az irodalom meghaladása volt egyes irodalmi körök célja (Lélegzet füzetek), és a nyelvben robbantott alagúton át kívántak bejutni az ismeretlenbe.  Természetesen ezek a kísérletek nem maradtak hatás nélkül.

Azok a lényeges kapcsolati elemek ugyanis, amelyek Németh Erzsébet líráját indulásakor jellemezték, mint például az egyszerű hang, a falusi érzelemvilág beszövése a modern költészetbe, a szülői szeretet, az ösztönösség naiv bája, és nem utolsósorban a kor zártságából beívódó kollektivitás nem őrződött meg teljesen tartalmaiban. Ez kissé gátolta individuális kibontakozását, így az általánosabb líra-eszmény lett későbbi költészetének lényege: Csak így tudok élni:/ zuhanva-szállva./ Mindenkiért égve, s egymagamba zárva. (Nyugtalan-nyugalom)

Azonban finom költői ízlésével és finom ösztönével leírja az élet apró, rejtett gyönyö-rűségeit, az asszonyi gondokat, érzéseket, melyekről csak õ adhat hírt, mert ezek oly ritkán vannak jelen mai költészetünkben:

Barka, kalács, ünnep,
csend, titok, várakozás.
Íjra feszített pillanat:
a szeretet feltámad-e?

Ha költeményeit szabadon társítjuk, misztikumát és révületét nem tudjuk teljesen a szürrealista motivációk közé illeszteni, mert a szürrealizmus filozófiai tartalmát főleg a tapasztalaton túli világ alkotja, melynek alapjait Planck tételei és a modern lélektan teremtette meg, ahol jelen volt az irracionalizmus és agnoszticizmus megújult szemlélete. Ezek a modern ember új válság-élménye és tudományos felfedezése által jöttek létre. André Breton szürrealista vezér az automatizmust tartotta a technikai és pszichikai megnyilvánulás fő forrásának, amely meghatározza egy-egy írásmű szürrealista jellegét. (A francia eredet szóösszetétele valóságon túlit és valóság felettit egyszerre jelent.) Bretonék törekvéseiben megjelent az avantgarde kontinuitása az expresszionizmus, a futurizmus és a dadaizmus által. Németh Erzsébet verseiben az avantgarde és a racionalitás mellett jelen van ugyan az automatizmus, de alapvetően, az egész költészetét meghatározó szürrealista motívum nem fedezhető fel, így csak szürrealisztikus jegyekről beszélhetünk. Talán legtöbb ilyen motívumot az Aranysújtásos vágyaidban c. versében találhatunk:

Aranysújtásos vágyaidban rejts el!
Emlékké fehérült álmok:
szemed csillagszórói fénylenek,
átölel szerelmed gótikus árnya,
becéző kezed éneke -
Jázmin-mosolyod illata bódít,
nyárba szédül a szerelem…
Rózsák vörös lüktetése
csókod árnyéka szememen.

A szürrealizmusra jellemzően megjelenik a képszerűség dominanciája: az egytagú metaforák aránya megnő, előtérbe kerül a szinesztézia és az öntudatlanul használt antropomorf kép.

Meghatározhatatlan élménytónusok festik át képzeletünket, sokszor szinesztéziával ragyogtatja meg a lélekgócokat látomásszerű négysorosaiban:

Tenyeremen tartom az időt,
köröttem a gond barna bogyói hullnak.
Szándékok meredek csúcsa fölött
viharral dübörög a Halál. 

Színei gazdagságára több versében is találhatunk példát: tarka öröm, sárga est, kék-ezüst beszélgetések, baráti-barna kézfogás,  ezek a szókapcsolatok a Színek hullanak c. verséből valók. A halál elkerülhetetlen evidenciája félelmet ötvöz elvonatkoztatott gondolataiba, szinte mítoszi archaizmussá alakulnak át istenes verseiben. Ezek a gondolatok sokszor lázadáshoz vezetnek a megváltoztathatatlan isteni akarattal szemben:

A tollát hullató délután az enyém,/ a lényeg utáni pillanat./ Istennel vívott peremben / életjáradékként ez maradt.
 (Életjáradék)

Uram, ma már tudom,/ hogy nincsen irgalom,/ csak korhadt fakereszt/ és árva sírhalom!
(Nincsen irgalom)

Az Idomított szavak című kötetének Az utolsó órán c. ciklusában több négy-sorosban találkozhatunk a halálélmény tömör lírai képzetének megfogalmazásával. Vagyis: egészében tiszta, de néhol megfáradt költészet ez. Egymást bőven ismétlő képek metaforikus áradata nem teremt teljes emberléptékű lírai közelséget, valamiféle mesterséges borzongás vonszolja tartalmait egy kevert érzésvilágon át.

Szépséges és intenzív fájdalom mágiájának átélése sugallja az élet boldogtalanságának metafizikai valóságát. Ezek a kis opálértelmű remekek legmeghatározóbb tartalma az, hogy tényszerűen nincs determinálva tényanyaguk, így elvont értelmük válik formabontó tartalommá. Éterien áramló zenéjük és szabálytalan ritmusuk különösen mesés és mágikus hatást teremtenek:

Lánctalpas csönd félelmében
készülődik a távol…
Virrasztó emlékek között
a múlt özvegye gyászol.
(Lánctalpas csönd)

Költemény-élményének eredete ősi és modern. Szimbolikájába szürrealista és archaikus elemek vegyülnek a népköltészet naivan átszőtt egyszerűségével. Valamiféle dúltság, lebegő érzékenység, drámai hatás rejlik fukar trópusaiban. Nem annyira a gondolati tömörség, mint inkább az áradó metaforák hatnak költői erővel:

Boldogság bokra rejts el,
fény-ágak fonjatok körül!
Mosoly-szirmaim szálljatok,
merre a csókok méhraja röpül …
(Vágyak)

Költészetében kevés a direkt tartalmi közlés, általában tartózkodik a valóság minősítésétől, inkább áttétesebb életidőben mozgó tapasztalatok képi megjelenítésében találja meg kifejező formarendszerét. Az Ab initio… (kezdettől fogva) c. versében a kicsit eltúlzott népies hangulat mellett számmisztikával is találkozhatunk: „megnézni/ hány csúcsa van a létnek,/ a szerelem hajlásszöge mekkora? -/ Szerkessz érintőt magadhoz,/ a világ átmérője végtelen”.  Versben egyedülálló megoldás a numerológia útján leírt szerelem, bár az ilyen ezoterikus rendszerek korunkban reneszánszukat élik. Egy másik négysorosában: „Hervadnak a nyár szirmai,/ berácsoz elsőfokú egyenlete a csendnek,/ dermednek ujjaim hegyén a szavak,/ s eltűnik emlékeimből a szimmetria.”

Csak úgy, mint a szürrealista elemek az expresszív költői szemlélet is jelen van verseiben. Az expresszionista költő a szenvedésben, a szenvedőkkel való együttérzésben találja meg az ember,  a világ és a költő közötti kapcsolatot. „De kinn a világban:/ szúette-idő, fémes félelem,/ sárkány-tűz-gyűlölet/ terjed hiten, életen.”, és itt is belép a numerológia, mert a vers (Üzenet halottaimnak) utolsó sorában kigondolja „a boldogság képletét”. Költészetében a mítoszokhoz való vonzódásra az Új-Krisztus és A Hold intelme Émerunhoz  című költe-ményeiben találunk példát. „Zokog az éjszaka,/ csillagkönnyet hullat./ Cédrus-jajok lángja/ mutatja az Úrnak:/ Halott a szárnyasló,/ mely leszállt a Földre, Új-Krisztusnak hitték -/ az ember hát megölte.”

A félreértett világ kerül kifejezésre a posztmodern irodalomban, amikor is a negatív groteszk, a mindent tagadás destruktív eszközévé válik, és a lét értelmetlensége lesz az emberi élet értelme. Ez a fajta irodalom puszta maszk, az üres semmit sejtéssel árnyalva az individuum eogoista feltűnési vágyát elégíti ki. (Ilyen például Balla D. Károly: Tejmozi c. akármije. Markovits Teodóra kritikus így ír róla: "Balla D. Károly új műve voltaképp nem egyéb, mint egy egész estét betöltő nagy filmszakadás. Ezért ugyan nem érdemes beülni a Tejmoziba).

Szerencsére Németh Erzsébet nem került ebbe a csapdába. Léttagadása életféltéssel párosul: „Utolsó dallama vagy/ rigóéneknek,/ gerlefuvolának./ Nincs akit megöleljek érted -/ darabokra tört bennem a bánat.” (Utolsó); „Minden csókban, ölelésben nyüszít a félelem:/ lehet, hogy nem érjük meg a holnapot,/ a mának pedig mindjárt vége lesz./ Szerelem-szirmok még ne hulljatok!”
(Még ne!)

Újabb verseiben inkább a konvencionális hangulatlírába ötvözi szakrális és térélmény opusait, most már a tömör gondolatok grammatikai irányába mozdul el: „Mintha csontomból is/ ki lennék takarva: villogó, meszes/ emlékezet/ feszes nyújtózásom”
 (Mintha)

Mostanra a falu, a szomszéd emberek és történések emlékké fakultak, csak a nosztalgikus emlékezés pillanataiban jönnek ismét a felszínre. De versei uralkodó motívuma a szerelem érzése és a boldogság megtalálásának vágya megmaradt a halálfélelembe rejtett keserűséggel együtt. Szinte egész eddigi életén át - a kezdetben meglelt hangot variálja. Poétikája nem fogadott be semmi divatos külső hatást, egyénisége ezektől nem sokat gazdagodott. Költészetének nincsen belső megújuló téma rendszere, nincsenek új építő kövei. A korán meglelt egyéni hangját: a metaforikus beszédet, a képszerűséget, a zárt gondolatokat legújabb verseihez is sikerült megtartania, de fegyelmezettebben használja költői eszközeit.

Németh Dezső


+ 5
+ 0