vers
próza
vers
próza
Álarcosbál PDF Nyomtatás

EGY ÉVE FOLYAMATOSAN CSAK ARRA TUDOTT GONDOLNI, hogy ő a legboldogabb nő a világon. Az összes kép, az összes szín, minden illat mögött, ami a fejében volt, ott zsongott az érzés, és legszívesebben kibújt volna a bőréből. Szóval boldog volt. Nagyon.
Az egész akkor kezdődött, mikor megismerte a férfit, és akkor vált teljessé, mikor az ujjak, amiket annyira nagyon ismert és szeretett, felhajtották a finom menyasszonyi fátylat az arca elől. Akkor biztos volt benne, hogy ennél nem létezik nagyobb boldogság, ám abban a pillanatban, hogy csókban összeforrt a férjével, rá kellett döbbennie: tévedett. Olyan tökéletes volt, annyira reményteli, a jövő napkorongként tündökölt a feje fölött. Bármit megtett volna a férfiért, még meghalni is készen állt, csak hogy megóvja őt. Ha erre gondolt, a szíve hevesebben kezdett dobogni, az arca kipirult, a karjain felálltak a pihék. Mindig úgy volt vele, hogy ha esetleg eljönne ez a pillanat, lehunyná a szemeit, hogy a borzalom helyett az örökké mosolygó, meleg barna szemeket lássa még egyszer, utoljára. Vagyis igen, ő készen állt a halálra a kedveséért.
A boldogság következő hulláma akkor tört rá, mikor a kezébe fogta a pozitív terhességi tesztet. Úgy tekintett rá először, mintha törékeny hóvirág lenne, ami éppen kidugta a fejét a jeges kéreg alól. A tavaszt hirdette számára: rózsákat, illatokat, hazatérő fecskéket, hatalmas gólyákat. Sugárzó arccal futott a férjéhez. Akkor éppen a nappaliban találta, tévét nézett. Azt hitte, ő is örülni fog, vele együtt, ám nem így történt. A férfi ahelyett, hogy megölelte volna, megütötte.
A fájdalom úgy áradt szét az egész testében, mint a repeszek a lelőtt vad húsában. Nem értette. Nem tudta, miért történik mindez, és a harag helyett egyszerűen meglepettséget érzett. Remegve állt a kanapé mellett, őt bámulva, bele a barna szemekbe, melyek most teljesen máshogy festettek, mint eddig.
Megkérdezte, miért tette, de válaszként csak megint ütést kapott. Sírni kezdett, feszengve, görcsölve könnyezett, a lábai kivitték a szobából, ki a házból, az utcára. Mezítláb futott valamerre, a fák és az ég alatt, egyedül a felhők kísérték, senki más. Az emberek megnézték maguknak, de nem foglalkozott velük, csak rohant, minél messzebbre a kérdésektől, amik kérlelhetetlenül rajzottak fel a bensőjében. Talán bűn az, hogy kisbabát vár? Vagy a férje nem vágyik valódi családra? És akkor most mit kéne tennie? Vetesse el? Nem, arra gondolni sem akart. A gyermekét hordta a szíve alatt, a férfi gyermekét, akit szeret. Vagy nem szeret?
Ahogy a futás következtében egyre jobban kifáradt, végre lassítani kezdett. A szíve pumpaként dolgozott, az életet lüktette vissza kimerült testébe, ám minden egyes dobbanásával ő egyre inkább érezte azt, amiről úgy hitte, sosem fogja. Harag, gyűlölet vette át a mindent elsöprő szeretet helyét.
Már sétálva szegte keresztül az utat, mikor rájött valamire. Mi van akkor, ha mindaz, amit eddig látott a férjében, csak álarc volt? Mi van, ha a kedvesség fehér festékként simult a fekete vászonra, ami eltakarta a kedves szemek körülötti sötét hegeket? És ha a selyemfonál, ami a gondoskodás koszorújaként fonta körbe a méz barna tincseket, végig töviseket rejtett maga alatt?
Úgy érezte, a világ összes könyörtelensége az ő arcán gördül le egyetlen könnycseppbe összesűrítve. Egyszerre minden bántalmazott, csalódott nő fájdalmát a magáénak vélte. Biztos volt benne, hogy a kegyetlenség késként mélyed azok testébe, akik átestek mindezeken. Tudta, hogy rengeteg ilyen, álarcosbálhoz hasonló házasság létezik. Kedvesnek tűnnek, mikor felkérnek táncolni, de ahogy a kezük a derekadra simul, a körmük a bőrödbe mélyed, a véred kiserken, ám nem engednek el még akkor sem, mikor a kűr véget ért. Az álarcuk a kedvesség, és ő nem látott be mögé. Túl naiv volt. Ki tudja, mi vár rá ezek után? Talán menekülnie kell.
Lecsúszott a földre az egyik ház tövében. Nem akarta tovább táncolni a keringőt, aminek a nyomai még mindig az arcán égtek. Égtek, akár a tűz, és egy pillanat erejéig megfordult valami a fejében.
Esetleg eltakarhatná őket egy álarccal.


+ 7
+ 1