vers
próza
vers
próza
Odaát PDF Nyomtatás

- Szép életem volt. Tartalmas és kalandos. – mondta Frank bácsi a kórházi ágyán a fájdalomtól nyöszörögve. – Elég is volt. Mindent megéltem, amit egy ember kívánhat magának az életben. Szép gyermekeim és unokáim születtek, és rengeteg emlékem van, amit örökre a szívembe zártam. Magammal viszem a mennyországba. Már csak percek kérdése.
- Ne mondd ezt, apa! – szólalt meg George, az idősebbik fiúgyermek. – Még nagyon sokáig fogsz élni. Egészségben, meglátod!
- Hagyd ezt, fiam! Mindannyian tudjuk, hogy nem sokáig húzom már. Nagyon nagy fájdalmaim vannak, és néha elsötétül minden előttem. – az öreg nagyot nyögött, és hörögve vette a levegőt.
Az ágyat körbeállták a gyermekek és az unokák, legbelül felkészülve mindenre. Valamennyien lehajtott fejjel a csempézett padlót bámulták. Imádkoztak.
- Szeretlek benneteket. – mondta Frank bácsi halkan, majd nagy levegőt vett, szemeit lassan lezárta, és kilehelte a lelkét.

Nyugalmat érzett… végtelen nyugalmat, s az eddig ismeretlen terepre érkezvén világosságot látott. Nagy fényáradat fogadta, s a lassan kirajzolódott látványban alig tért magához.
Egy kör alakú helyiségben találta magát, ahol különös lények tettek-vettek. Olyan szerkezetek sorakoztak körülötte, amelyeket még sohasem látott, de mégis valahogy ismerősnek tűntek, mint ahogy a lények is.
- Hendo! –szólította meg az egyik éppen felé sétáló lény. – Máris visszajöttél? Na, milyen volt? Óh, beszélek itt butaságokat, hiszen még a köztes állapotban vagy.
Frank bácsi, azaz Hendo értetlen arccal bámult maga elé.
- Nyugodj meg! Nemsokára visszatérnek az emlékeid. – az idegen óvatosan átkarolta. – Ez volt a negyedik átlépésed. Már megszokhattad volna.
- Semmit nem értek abból, amit mondasz. – közölte az idegen lénnyel az öreg. – Segítenél megértetni velem, hogy mi folyik itt?
- Segítenem se kell, mert hamarosan visszatérsz az alapállapotodba, de ha szeretnéd. Te Hendo vagy. Én pedig Jarek. Mi nem emberek vagyunk. Amilyen gondolkodásmódban vagy még, úgy mondom, hogy megértsd. Mi olyanok vagyunk, mint a földi embereknek az istenség. Nagyon sokan vagyunk. Mi vagyunk a galaktika láthatatlan lakói. Amolyan halhatatlan szellemek. A mi fajtánk Apphénak mond minket, a földi emberek pedig léleknek, csak ők nem tudják, hogy mi is az pontosan. Mi látjuk ugyan egymás rezgéseit, jelenlétét, de rajtunk kívül senki. Világi hatalommal felruházott teremtmények vagyunk. A létben bármire képesek. Ismerjük valamennyi galaxis bolygóit, csillagait, hiszen mi teremtettük őket. Ez a mi játszóterünk. Az életterünk.
- Élet? – kérdezte az öreg.
- Azért nevezem életnek, mert te most még így érted meg. De ha kilépsz az emberi mivoltodból, akkor már minden tiszta lesz számodra. Mi nem életnek nevezzük a létünket, mert mi öröktől létezünk, és örökké.
- Ez a hely ismerős nekem. – mondta Frank bácsi.
- Sok ilyen hely van. Innen utazunk. A mi úgynevezett életünk, az élőlényekben leélt időtartam. Ez nekünk többnyire szórakozás. Kiválasztunk egy életet, egy sorsot, egy adott bolygón, s amikor a születendő lény kifejlődik, milliárdnyi jellel üzen felénk a világegyetembe. Nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy a tetszőleges egyed lelkének helyét elfoglaljuk, és leéljük benne azt a korlátolt életet, amit a halandók ismernek.
- Ez nekem bonyolult.
- Cseppet sem az, mindjárt meglátod. Az átszállás alatt, tudatunk törlődik, és lekorlátozódik egy primitív faj tudatának korlátai közé. Így a halálunkig semmire nem emlékszünk, a születés előtti pillanatainkból.
- Jarek. – mondta halkan Frank bácsi.
- Igen, Jarek vagyok.
- Már emlékszem. – mondta immár Hendo, akinek lassan kitisztult tág tudata, s végtelen elméje újra a régi volt. – Egy apró emberi csecsemő voltam. Frank volt a nevem.
- És szép életed volt? – kérdezte Jarek.
- Igen. Gyermekeim születtek, aztán unokáim. Szerelmes lettem… és nagyon boldog voltam. Dolgoztam, nyaraltam, játszottam. A Földbolygó gyönyörű. De az a visszatartott tudat… az teszi tönkre. Az emberiség a visszamaradt tudatával el fogja magát pusztítani. Saját maguk lesznek kihalásuk okozói.
- Nem nagy kár érte. Emlékezhetsz, számtalan ilyen világ elpusztult már.
- Valóban. Ennek nyomai voltak odalent is, de azok a bugyuta emberek el nem tudják képzelni, hogy miket hagytak hátra az előző lények. Azt hiszik a Nazca vonalakról, hogy azt az ő elődeik készítették. És az a sok rejtély a világban… tudósok hadai elemezgetik őket, de fényévekre vannak a valódi magyarázatuktól.
- Hm… most pihenj, Hendo. Élvezd egy kicsit a szabad létet. Én viszont utazom egyet. Születőben van egy embergyermek a Földön. Érzem a hívását. Kapcsolódom vele. Életem végén talán újra találkozunk. Majd elmesélem én is rövid történetemet. Viszlát!
- Viszlát, Jarek! – szép kalandokat.
Jarek lénye folyamatosan eltűnt a helyiségből, odalent pedig a Földön, Frank bácsi kórházi szobájától nem messze egy másik helyiségben, felsírt egy csecsemő…

2015

Minden elvesztett rokonom, barátom emlékére. Remélem ők is egy hasonló helyre kerültek, s kalandoznak tovább egy szebb világban…életeken át.


+ 5
+ 1