– A k… anyját annak, aki ezt a küszöböt ide rakta – reccsent bele a 38 fokos hőségbe a kövér Guszti repedtfazék hangja, miközben a botlása után a nehéz bútordarabon lökött egy nagyot. Özvegy Láponyosné a durva hangra összerezzent. Ura, aki tegnaptól kiterítve feküdt a tisztaszoba nagyasztalán szinte minden este elkurjantotta ezt a mondatot. A teherhordó Gusztiba ugyan nem lötyögött most annyi liter pálinka meg sör, mint anno a vén Láponyosban a kocsmázások után, de akkor is szomorú gondolatokat hozott a lelke felszínére.

A háromajtós behemót szekrény ebben a házban egyet jelentett a menedékkel. Kislánykorában odabújt a nyári zivatarok kísérte dörgések és villámlások elől. Egyszer a szomszéd csűrbe csapódva hatalmas tűzet is okozott. Csak arra emlékszik, hogy a nagy kiabálások édes álmából ébresztették fel. Szülei vizes vödrökkel rohangáltak fel alá és nem törődtek a megriadt és pityergő kislánnyal. Félelmében belebújt a ruhásszekrénybe, amely az erős levendula és naftalin illattól elbódította, és álomba szenderült. Apja hangjára riadt fel, aki a nevét kiabálta. Mikor megtalálta a szekrényben, hatalmas és izmos karjaiba vette, és kis buksiját puszilgatva vitte vissza az ágyába.
Később ugyanaz a szekrény már a gyerekeinek is búvó helye lett. Na, nem gyerekjátékból. A durva és agresszív természetű, szinte minden este részegen hazatámolygó Láponyos veréseitől menekült oda az anya és a két reszkető gyermek.
Gondolataiból nagynénje riasztotta fel. - Minek akarsz mindenáron megszabadulni ettől a még most is szép diófaszekrénytől?

– Minek – minek? Csak! – vágott vissza, bár maga sem értette, hogy miért ilyen ellenséges az öregasszonnyal.
– Ha kell, neked adom, nekem már nincs rá szükségem.
– El is viszem, mert te olyan marha vagy, nem értesz a régi bútorokhoz. Ezt a szekrényt a fiam átkeni olajjal, osztán szebb lesz, mint újkorában – vágott vissza flegmán a Bözsi.
De hangja már nagyon távoli volt Láponyosné számára. Mit tudhatja ez a falusi pletykafészek, hogy itt bent a városban, több száz kilométerre minden rokonságtól, egyedül a gyerekeivel, védtelenül, mennyi szenvedést őriztek ezek a szekrényfiókok. A vállfákon függő ingek, zakók, kabátok és bundák. Minden zsebükben volt egy történet…
Előbb csak egyedül bújt be a kabátok és bundák közé, mikor a részegen ordibáló Láponyos haragjában előbb a hokedlit vágta hozzá, majd miután a lábát ért fájdalomtól a konyhapadlóra roskadva a hajába markolt, és az arcára mért záporozó ütésekre tért át, egy óvatlan pillanatban sikerült kirohannia az előszobába. Becsapta az ajtót, mintha kiment volna, de besurrant a másik oldalt nyíló hálóba és reszketve bújt el a szekrény biztonságot sejtető hűvösében.
– Te büdös kurva, úgy is megöllek! – ordította a férfi a nagy konyhakéssel hadonászva, majd az asztalra kitett vacsora edényeit sodorta le egy durva mozdulattal.
Mikor már a gyerekeit is menteni kellett a szakmai körökben elismert jó nevű bányamérnök részeges agresszív kitöréseitől, már nehezebb volt. A picik féltek és sírtak, miközben anyjuk rettegve tapasztotta kezét a szájukra. Ha megtalálta volna őket az az állat, szomorú véget érnek…
Ismét az öreg Bözsi állt meg a háta mögött. Nem látta, de a szaga elárulta kilétét. A leheletéből áradó házi főzött pálinka jellegzetes bűze szinte már beleívódott a bőre alá. Bár mindig is állította, hogy ő csak reggelente egy kiskupicával, orvosságként, de mindenki tudta róla, hogy az otthoni kredencének az alján sorakoznak a kis butéliák…
Vagy baltával összehasogatom télire, tüzelőnek.
Vidd csak azt a szekrényt, úgy is kidobtam volna – lökte oda szót a vénasszonynak.
Bolond, bolond… – óbégat rá a vén banya, miközben szorgalmasan hányta magára a keresztet.  Bolond vagy te, jóasszony. Az urad halála elvette teljesen az eszed.
Elvette? Özvegy Láponyosné arca hirtelen, mint a kisütő napzuhatag aranysugarai, mosolyra derült. Nem, nem és nem. Egy hirtelen jött gondolattól vezérelve a két bútort cipelő izzadó férfi után szaladt. A háromajtós szekrény már kinn állt az utcán. Az egyik kinyílt ajtaját megfogva egy hirtelen mozdulattal, erősen becsapta. A bútor előbb egy fájdalmas reccsenéssel fogadta a csapódást, majd az ajtó teljesen beragadt.
Bezárva és befogadva magába a sors által kegyetlenül meggyűrt asszony minden fájdalmát…

+ 8

+ 2