vers
próza
vers
próza
Ha ketyeg az óra PDF Nyomtatás

Az ígéret még ott csengett Ella fülében.
— Holnap hívni foglak, és megtudod a választ — mondta a férfi.
Szégyen vagy nem, Ella biztosra akart menni. Nem pazarolhatja idejét olyanra, akinek nem komolyak a szándékai. Erre már nincs idő, negyven múlt.
Legalább százszor elképzelte magát mennyasszonyi ruhában, miután megismerte Ákost.
Az Internet hozta össze őket, aztán amikor találkoztak, megkérte a férfi kezét.
Ákos igazán jóképű és fiatal, de kissé félénk, ezért kezdeményezte Ella a házasságot.
A várva várt nap eseménytelenül telt. Ella egésznap a mobilját szorongatta, de nem történt semmi. Késő este már nem számított hívásra, akkor csörrent meg a telefon.
— Szia! Bocsáss meg, hogy várakoztattalak, de a mama most jött haza. Elmondtam neki, hogy szeretnék megnősülni. Képzeld, beleegyezett, de mielőbb szeretne téged megismerni!
— Ez komoly? — nyögött fel Ella. — Te engedélyt kértél? Aztán hirtelen hangszínt váltott, nehogy megsértse a férfit. — Persze, valamikor majd bemutatsz neki, de le kell tennem, sok a dolgom — mondta, és gyorsan kinyomta a készüléket.
Egész éjjel alig aludt. Nem tudta, akar-e találkozni Ákos anyjával. Gonosz nő lehet, ha a harmincéves fiát még mindig a markában tartja.
Reggel a munkahelyén, kiöntötte szívét új kolléganőjének.
Éva éppen a kávéját kortyolgatta. Láthatóan nem volt jó éjszakája, türelmetlenül hallgatta Ella panaszait.
— Most tényleg, csak ez a bajod? Mindenkinek van anyja. Természetes, hogy meg akar ismerni — mondta.
— Engem tulajdonképpen az zavar, hogy még mindig vele él. Valószínűleg mindenben kikéri a véleményét. Jobb szeretném, ha senkije sem volna.
— Ugyan már! Örülnöd kéne, hogy a nő szeretne megismerni téged!
— Épp ezért vagyok bizonytalan. Mielőbb gyermeket akarok szülni. Nem szeretném, ha az öreglány keresztbe tenne! Még képes és lebeszéli rólam a fiát.
— Ó, én azt hittem, szerelmes vagy a pasiba!
— Ugyan már! Egy negyvenes nő vigyázz magára. Álmodozás helyett én gondolkodok.
Az egzisztenciám miatt fontos, hogy a gyermekemnek hivatalosan is legyen apja.
Nézz körül! A szingliket mindenki csak leszólja, a statisztika szerint az elvált nők is kapósabbak.
Évát elöntötte a méreg, de magába fojtotta. Ella észrevehetett valamit, mert rákérdezett.
— Valami gond van? Olyan furcsa vagy ma.
— Nem akarlak a bajaimmal traktálni, mert neked is meg van a magadé, de ha már így rákérdeztél. A fiam bejelentette, hogy nősülni akar.
— Ez nagyszerű! Vagy nem? — kérdezte Ella bizonytalanul.
— Túl fiatal, még csak huszonöt éves. A nő pedig harmincnyolc. Mit szólnál, ha a fiad egy veled egykorú nőt cipelne az ágyába?
— Remélem ez nem célzás volt! Különben sincs fiam, de azt hiszem megtépném a nőt — nevetett Ella.— Szerintem amúgy hasonló cipőben járunk! — csettintett elégedetten.
— Lehet, de esetemben a fiam jövője a tét. Nem akarom, hogy elszúrja az életét — jegyezte meg Éva savanyúan.
— Mégsem tehetsz semmit. Hacsak el nem teszed láb alól a liliomtiprót.
— Most sértegetsz?
— Ugyan már, csak próbáltam viccelni, hogy jobb kedved legyen. Na, adj egy pacsit öreglány! — emelte fel Ella a kezét.
Ekkor belépett Ákos.
— Elnézést, de otthon felejtetted a mobilod… — és elakadt a szava, amint megpillantotta Ellát.
— Köszönöm édesem. Rendes tőled, hogy behoztad — lépett oda Éva, mosolyogva. — Ella, ő itt Ákos…
— Tudom — nyögött fel Ella kétségbeesetten.
— Ti ismeritek egymást? — nyelt nagyot Éva.
Ákos közben hol az egyik nőre, hol a másikra pislogott, majd remegve megszólalt.
— Anya…ez itt a…
— Ő az anyád? — döbbent meg Ella.
— Ez a mennyasszonyod? — sikított Éva.
A két nő összeakaszkodott. Karmolták, tépték egymást.
— Cafka!
— Banya!
— Számító kis dög!
— Vén szipirtyó!
— Mit mondtál? Majdnem egyidősek vagyunk!
— Valóban? Ja tényleg…
— Azt mondtad neki, hogy harmincnyolc vagy?
— Na és, ő azt mondta harminc!
— Akkor is szemtelenül fiatal lenne hozzád!
— Hozzád is. Nézz magadra, a nővére lehetnél, nem pedig az anyja!
Éva hiúságának ez nagyon jól esett. Nevetni kezdett.
Ella először nem értette, aztán belőle is kitört a röhögés. Egymásban kapaszkodva fulladoztak, és észre sem vették, hogy a szeretett férfi csendesen kiszállt mindkettőjük életéből.


+ 1
+ 0