vers
próza
vers
próza
Régi könyvként PDF Nyomtatás

A Múzeum körúton sétálva eszembe jut a sok Budapestről írt vers, a Nagykörúttal, Kiskörúttal, a sárga villamos csengetésével és ezernyi más pillanatképpel együtt. Elnézem a sok antikváriumot, ahogy elhaladok mellettük. A kirakatüvegeken át ósdi könyvek és megsárgult grafikák tömkelegét látom, a visszatükröződésben pedig magamat. Régi darab. A jó idő miatt nyitva felejtett ajtókon át korosodó kötetek jellegzetes illata árad, és úgy érzem, nekem is ott a helyem köztük. Megfáradtan lecsukom szemem, testem száraz falevéllé válik, s lapokká simul. Lelkem betűkké folyik össze, és én is egy leszek közülük, majd egy csendes sarokban várom, hogy valaki hazavigyen.
Amikor a teraszon beszélgettünk, a szobából kihallatszott zenét már lehalkították a szomszédok miatt. Lassan hajnalodott, és a vendégek kezdtek hazaszállingózni, csak páran lézengtek a nappaliban. Ő épp egy leselejtezett szobabiciklin ült, én pedig a december óta ottfelejtett fenyőfamintás babzsákra telepedtem le. Egy pezsgővel félig megtöltött műanyag poharat fogtam kezemben, de a buborékok már rég kimentek belőle. Még itt, a teraszon is kiürült palackok hevertek szerteszét. Nem emlékszem, miről beszéltünk, de mintha nagy lett volna köztünk az egyetértés. Csak egy kép él bennem, ahogy megvakarja tarkóját, és mond valamit az alattunk elterülő szürkés környezetről és a betonnal teleépített városokról, ahol kevés a zöld. De engem mintha nem zavarna az ilyesféle látkép. Aztán mondta, ha Pesten vagyok, hívjam fel. Egyfajta nevettető humorral rendelkezett, amit furcsálltam, mivel nem ilyen emberekkel szoktam lenni. Már ha egyáltalán vagyok valakikkel.
De a lényeg, hogy végül ő hívott, amikor a fővárosban jártam. Váratlan mosoly terült el arcomon, és közel éreztem magamhoz, ahogy telefonon beszéltünk. Eszembe jutott az akkori kép, a halódó házibulival és a lehalkított zenére lassúzó rögtönzött párokkal együtt. Aznap este találkoztunk a pályaudvaron, talán még az illatára is emlékszem. Arra gondoltam, az idő majd homokként fújja el emlékét, de lenyomata mégis ottmaradt lelkemben, és kezdtem megrémülni.
Hiába voltam ott vele a teraszon, aztán a pályaudvaron, hisz többé már nem leszek. Következményekkel nem számolva loptam el mosolyát és barátságát, a perceket, amíg rám figyelt. Arra a pár órára beférkőztem szívébe és agyába. De ő is helyet kapott lelkemben, és gondolataimat is lekötötte. Amikor úgy éreztem, már túl sok helyet foglal el bennem, és én is benne, csontig hatoló rémület lett rajtam úrrá. Összeszedtem, amim volt, és tolvajként osontam el emlékével együtt. Magammal vittem mosolyát, perceit és figyelmét, amit nekem szentelt.
Az ellopott idő történelemmé formálódik bennem, s minden megmaradt kép egy ereklye. A körúton lassabban sétálok, a járókelők egyre csak kikerülnek. Néha megállok egy-egy régi könyvesbolt ajtaja előtt, és elmélázok, vajon melyik kötet tartogathat számomra enyhítésként szolgáló gondolatokat. De attól tartok, nincs, ki figyelmemet ellopja, életem már csontváz, és testem csak gondolat. Én is egy régi könyvvé válok, ami elmúlt időkről mesél.


+ 24
+ 4