( vázlat)

kínosan boldog magyar álomvilágból
mindig visszajöttem,
béna, csonka elátkozott mába,
hogy milliószor átéljem a hiányt,
újragyúrva, csak magamnak, félőrülten
a szétmállott HAZÁM agyagarcát, hogy
megbizonyosodjak:
- velem vagytok e béna, csonka, elátkozott mában...
igen, itt vagyok, visszajöttem e pokolba,
hogy itt faragjam a remény székely kapuját,
várjam az igazság napját, hogy
törjem-zúzzam a hamis határköveket
- a végállomásig...

+ 1

+ 0