vers
próza
vers
próza
Aludni kéne... PDF Nyomtatás

Aludni kéne álomtalan
lebegő nihil-gömbként
merülve smaragdzöld katlanba
test és gondolat nélkül
valami belülről rág
menekülő patkány
szakad zsigeremből
fázom
a hideg közeledben gyötör
a közönyös idő fogságában
hatalmas jégkorszakká nő
szavaim hajszálnyi
élősködő férgek
pórusaidba fúródva
vegetálva élnek
a sáros-bűzös törődés
lassan ülepszik
az értetlenség mocsarában
forró ölelő karom
mereven hullik le
jó lenne nem hallani
belül az a kis hang
mint dadog-habog
nem érezni semmit
nem tudni hogy egyedül vagyok.

 


+ 1
+ 1