Nagyapám emlékére
Minden emelkedőn újra ott vagyok: Nagyapám vár rám fönn a hegyen. Szőlősorok között szökellek-baktatok, mintha vállamon vihetném az életem.
...és elfutott az idő a szőlősorok között, az esti széllel jött és csöndben ment tovább, és úgy hever a múlt a barna halmokon, mint szőlőtőről metszett aranysárga ág.
Már én mesélem másnak mézlő fürtjeit, s csöndje titka szól, ha mégis hallgatok, s olykor úgy hiszem: pihenni kéne már, mégis szökellek és mégis ballagok,
s míg megyek tovább, a hegyre fel, vég nélküli aranyló nyár ölel.
+ 4 + 1 |