Ha majd csöndjeim szemezgetem, mint szőlőfürtöket az őszi Nap, gyermek valótok él tovább szívemben: emlékek, színek és szavak.
Tanítsd Uram tudnom s tudatnom: ha fájt is olykor - begyógyult a seb, tanítsd magam margóra írni, hadd legyek, mind mellékesebb.
Hogy nélkülem is tudjanak élni tovább, mint tőről lemetszett nyurga fűzfaág, mint mélyből a mag, ha felszínre tör, mint prizmán a fény, ha felragyog a tükör.
Tanítsd Uram tudnom: így van ez rendben, az örök körforgás apró része lettem, s mint patak vize feltartóztathatatlan, továbbcsorogva mindenemet adtam. Mert egykor én voltam a párna, az őr az álmotok felett, én voltam az étel, s a játékszeretek.
+ 7 + 0 |