Körbeölel kusza láncom, mit szabad-asszociáltam (csüngsz Te is egy kicsi szemben, fém-erejű karolásban). Képet idéz fel az illat, ízt egy távoli dallam, rozsdaszagú zsebeimből csörren elő mind sorban.
Nincsen idő, csak a maszkok: számtalan arca a Mostnak, végtelenített számlap, mit mutatók letaposnak.
Emberi értékünket méréssel bizonyítjuk, mit megfogni se bírunk: számokká alakítjuk. Szétdaraboljuk folyton törtekké az Egészet, s részenként kaparásszuk, míg beköszönt az enyészet.
Nincsen idő, csak a maszkok: számtalan arca a Mának, láncszemeink körülöttünk mindig Most muzsikálnak.
+ 1 + 0 |