(Hamvas Béla emlékére)
Vadkacsa-röptű alkonyok érnek, nyújtjuk a percet, hogy ne siessen még a Halálnak Angyala értünk. Langyos a kályhánk már, bent álmunk kis tüze perceg, várja a hős lobogást: vegyük érte a kardunk, vértünk.
Kék lábosban a bornak bíbor gyöngyei gyűlnek, örvényében a régmúlt életeink kavarognak, benne a szegfűszeg s a fahéj aromái vegyülnek, érzik kristályos megváltását a cukornak.
Hadd higgyük: tényleg megleltük már a „valódit”, és eldobtuk a „látszót”, bögrénkből igaz ember néz ránk vígan, bölcs arcán a Bor Angyala hódít, és a Halálé megtorpan, közelíteni nem mer.
+ 4 + 0 |