A kozmosz-diszkosz perifériáján
lógok a semmiben. Hát mégis
lapos a Föld, s az egész világ!
Csak az emberek, ezek a két lábon
csoszogó csupasz csigák, látnak bele
mindenféle
háromdimenziós tendenciát.
Amikor megmondtam véleményem,
száműztek.
Egy majom csak ne beszéljen,
ne halljon, és ne lásson.
Legyen bölcs, kérődzön banánon,
de minket ne kérjen számon!
Mindenki egyetértett,
semmi kétség, zéró tolerancia van érvényben.
Harmadnapra kelve űrhajóba raktak,
ha olyan okos vagy nézd meg magadnak
a végtelent,
ha szerinted még mindig lapos!
Az a sok vaskalapos.
Ez meg szívás a négyzeten,
Itt folyik szét az életem, és senki sem látja
csak a néma csillagok.
Ötletem sincs, mihez kezdjek.
Nem így képzeltem el az űrodüsszeiám,
engem nem vár otthon egy
Penelopé nevű orángután,
vagy egy csinos csimpánzlány.
Nincs pénzem. Nem is volt:
Egyetlen szerelmem a tudomány,
Meglehetősen ostobán
erre áldoztam főemlős életem jó részét.
Fogy a levegőm.
Utolsó óráimban sem tör meg a hatalom.
Hihetetlen.
Kiszáradt a szám.
Kockázatos már sokat beszélnem,
de szeretném, hogy a történetem fennmaradjon,
ezért veletek megosztom,
talán hozzáadtam valamit az élet
sok ismeretlenes egyenletéhez.
Csend van.
A hangom a vákuum elnyeli.
A dátum nem számít,
a név csak egy helyi-érték.
Ez tehát a végszó,
én mentem.
A történelem úgyis
a halottakat kedveli.

+ 12

+ 0