blockish
blockish
Akasztás PDF Nyomtatás E-mail

Kertész Vazul zászlós halkan káromkodott, mikor a tiszti járőr elvette tőle az öt tábla szalonnát. – Ő volt a marha – szidta magát –, mit sétálgat a két front között egy tömött zsákkal a hátán, mintha a fiumei promenádon hetyegne? Miközben kisérték, megsiratta a zsák bőrt, amit Slomo Grünovicsnak adott érte cserébe. Amikor bevitték az őrségre, Szentirmay őrnagy rögtön két hét fogdát sózott rá. Na, nem azért, mert pünkösd óta hallgatnak a fegyverek, és barátkoznak az eddigi ellenségek, hanem azért, mert a muszka oldalról jövet kapták el. Az őrnagy sejtette, hogy a raktárból lopott bőr változott át szalonnává az oroszoknál. Szentirmay frontszakaszán csend volt, de hivatalosan még tartott a háború. Más századoknál, néha még eldördültek az ágyuk, ha egy-egy megvadult, túlbuzgó tisztnek nem volt elég a hároméves öldöklés. Pedig az oroszok már a békekötésről tárgyalgattak. Elég volt a muzsikoknak is a háborúból, és ahogy hallják, a hátországban polgárháború van, és meglehet, hogy – Isten óvja – a Cáratyuska sem atyuska már.

A K. und K. Vezérkar véget akart vetni a keleti front demoralizálásának, ezért elküldte a rettegett hírű katonai ügyészüket, Gusztáv Emánuel von und zu der Taunus-Wartung ezredest. Érthető, hogy a két segédtisztje a rövidség kedvéért csak Gusztinak hívta, kísérőkatonái meg disznónak. – Persze, csak egymás közt.
A háború rosszul kezdődött a főnemesi csemete számára, pedig kitüntetéssel végezte a bécsújhelyi katonai akadémiát, és a jogi egyetemet is. A malőr még tizennégyben történt, mikor Kőszegen búcsúestet tartottak a vezérkari tisztek. Az orosz frontra induló vonatuk már gőz alatt virrasztott az állomáson. A kaszinóba véletlenül a fiatal hadbíró azt találta mondani, hogy Hötzendorf gróf, a vezérkari főnök, ami a harcászatot illeti egy dilettáns ökör. Nem csoda, hogy úgy röhögtek körülötte a fiatal kadéturak, hogy akaratlanul is levizelték egymást. A bíró mentségére legyen mondva, hogy mindez hajnalban a zsúfolt pissoirban hangzott el, és már legtöbben nagyon részegek voltak. – De valahogy eljutott a gróf fülébe.
Nem csoda; mögötte várt, hogy szabad legyen a kagyló… Ezek után természetes, hogy évekig újabb és újabb frontszakaszra helyezték, mert felettesei nem kedvelték a denunciáns alakokat, és a kapásból meghozott halálos ítéleteket. Guszti ezredest nem zavarta a közutálat. Sziklaszilárdan eltökélte, hogy vasfegyelemmel és elrettentő büntetéssel, de megmenteni a Monarchiát, és kiírtja soraiból a hazaárulókat. Majd ad ő az egész ellenséggel fraternizáló lusta bandának, akik csak a császár menázsiját zabálják, és a zsoldját lopják! Tizenhétben, a vezérkar is hasonló sugallattal küldte a rettegett hadbírót újabb inspekcióra a krasznovi frontszakaszra.
Kertész Vazulnak amilyen pechje volt, éppen másnap járt volna le a két hete, amit a bőrös-szalonnás ügyért kapott, mikor behívatták a hadbíróhoz. Ahogy belépett, majdnem röhögött mikor meglátta az ügyészt és a védőt a szürkeszemű ülnökkel. Mit fontoskodnak még ezek? – gondolta, de elment a jókedve, mikor felemelkedett a bíró és kihirdette, hogy Kertész Vazul zászlóst megfosztja a rangjától és a rögtönítélő bírósága kötéláltali halálra ítéli. Indoklásul még hozzáfűzte, hogy az ilyen nem érdemli meg a golyót, mert még szalonnalopással is bezsírozta - illetve beszennyezte a tiszti mundért.
Vazul megbénultan, bambán állt, mint aki eszét vesztette. – Hiszen bőrt loptam –, motyogta hülyén. Szentirmay őrnagy a pisztolytáskájához kapott, de egy pillanatra rá lehiggadt, és közömbösen nézett a hadbíróra.

Mikor Kertészt visszazárták a cellába, vagy jó darabig kábán ücsörgött a priccsén és azt hitte, hogy megőrült. Ez csak egy rémálom! Minden pillanatban azt várta, hogy belép a barátja, az örökké vidám Serfőző hadnagy, és röhögve megkérdezi, hogy mit szól a vicchez, hogy sikerült az átverés? De helyette csak este nyitották rá a cellaajtót. Akkor sem a hadnagy, hanem Grünwald, a tábori rabbi és Wagner, a szakács. Résztvevő arccal leültek a földhöz rögzített padra.
– Rágyújtasz? – kérdezte Kertészt a rabbi.
– Rá hát!
– Egészségtelen – akarta Wagner mondani, de aztán észbekapott. Lefogadta volna, hogy nem a tüdőrák viszi a barátját a sírba. Holnapra a kaszárnyaudvaron az akasztófát sem unalmában ácsoltatja az a disznó Guszti, és a kötél sem csak dísznek fog lógni a kampóról. A szakács megrázta a fejét, és zsebéből egy díszes kártyát vett elő;
– Vazulkám, utolsó lakomára tudnék neked ajánlani egy tápláló kecskeméti sóletet, aztán rántott libamájat körettel. Na persze meg hozhatok hozzá egy szép idei vitamindús salátatálat. Szentirmay meg átküldet valakit a muszkákhoz, és vehet Goldziehertől egy üveg karmeli vörösbort. Biztos ad neki, ha megmondja, hogy akasztásra kell…
– Inkább pálinkát hozz, mert meghülyültem. Vagy csak a világ?
Erre Grünwald sem tudott válaszolni.
Közben a századirodában, mikor végre Szentirmay egyedül maradt, egy százszavas rejtjelezett táviratot küldött a katonai elhárítás ezredesének, báró Erőskehőy-Schwarzenberg Eduárdnak. Egyébként a nagyhatalmú tiszt, civilben a bácsikája volt. Még megvárta a sürgöny visszaigazolását, majd megkönnyebbülten hátradőlt a fotelben, és töltött magának egy nagypohár konyakot.

Délre járt már. Az akasztófát lebontották, mert a hadbíró nagylelkűségi rohamában golyóáltali halálra változtatta az ítéletet. Szentirmay őrnagy idegesen pislogott az órájára. Később megjelent két katona, köztük a megbilincselt kezű, enyhén részeg zászlós. A rabbi mellette talán vicceket mesélhetett Vazulnak, mert a delikvens csak bambán vigyorgott. – Talán mégis küldött neki karmeli bort a muszka Goldzieher?
Alig mentek pár métert, amikor megjelent egy szakasz vöröskeresztes egészségügyi katona, egy katonaorvos vezetésével. Szentirmay elébük ment, majd pár szót váltott az orvossal, aki széles karlengetéssel barátságosan integetett a hadbírónak. Mikor az ítész hozzájuk ért, két markos ápoló hirtelen egy fehér zubbonyt húzott rá, de olyat, hogy a túl hosszú ujjait hátul kellett összekötni. Mikor elmentek a hadbíróval, nem idegeskedtek; megszokták az elmebajosok dühöngését…


+ 0
+ 0