blockish
blockish
Címlap Próza Kisslaki László Az ordas és a tábori lelkész
Az ordas és a tábori lelkész PDF Nyomtatás E-mail

- A rossebit, hallgassatok már! – ordította türelmét vesztve a főtoportyán a fegyelmezetlen csordának. Nyomaték kedvéért nagyot húzott egy birkalábbal a mellette ácsorgó nádi farkas fejére. Végre csend lett. Még a kárvallott is csak magában káromkodott, hiszen meg se szólalt a gyűlés alatt. A szónoki tuskó mellé is csak véletlenül került, ahonnan már jó ideje szitkozódott a vezérük.
– Földönfutók leszünk! –, harsogta tovább a főnők. – A parasztok ellopják a mocsarainkat, felégetik a nádast, csak, hogy több földjük legyen. Eltűnik majd a berek, s vele fogynak majd a vízi szárnyasok, sőt még a csúszó mászó népség is elvándorol. Még azok az ennivalóan kedves gombfarkú nyulak is új hazát fognak keresni! Most mi a fenét csináljunk? - Szedjük a sátorfánkat, vagy kivárjuk itt, míg lelőnek vagy agyonvernek? – de ez már csak olyan szónoki kérdés volt.
A falka újra fájdalmas tutulásba kezdett, mert már unták a górét, aki megoldás helyett csak szitkozódott, s pláne majd megszakadt a szívűk, mikor a főnök a kövér nyuszikat emlegette.
Lassan korgó gyomorral kezdtek hazaszállingózni. A farkasordító hidegben, még az elbitangolt kutyák vonítása is belefagyott a mocsárra ült szürkeségbe. A víz deltája is beleveszett a vad semmibe, ahol a folyó erekre oszolva, medret vesztve csavargott valahol a felszín alatt. De a téli tájat megszokta a falka; - azért ugyan minek is üvöltenének? - hiszen ősidők óta így rendeltetett.

A fáradt vezér szomorúan poroszkált hazafelé. Mindig ezen a csapáson szokott járni, ha nem éppen görbe utakon kujtorgott, valami fiatal szép karmú csikasz után. A gyűlésen hagyott gondokat már szétszórta a szél, s most semerre sem nézve, üres fejjel bandukolt az orra után.
Akkor csattant a halál! Egy csapda csontig vájta a vasagyarát a bokájába. Tudta, hogy bevégeztetett! Bölcs volt. Hiába is rágná át a lábát a vasfogak fölött, akkor sem élne sokáig. Társai még időt sem hagynának neki, hogy békében éhen haljon, már előtte felzabálnák.
Ezért rövid töprengés után teli tüdővel vonítani kezdett. Így legalább hamarabb iderohannak a faluból és agyonverik. Legalább nem tart soká; - és a megváltó bunkóütés, mégis csak gyorsabb halál. Végre már látta a közeledő két bekecses embert, meg egy nagycsizmás kucsmás lurkót, ahogy iparkodott a férfiakkal lépést tartani a hóban. Mikorra odaértek, akkor már nem tutult, csak könnyes szemmel a kisemberre nézett, s hátracsapott füllel várta, míg lecsap a kegyes husáng.

A kis Bitó Bence büszkén bandukolt a vasárnapi misére, hiszen nagy esemény történt! Ma adták rá először az új farkasbőr kacagányt, ami majd apáról fiúra száll.
- Na persze csak akkor, ha kíméli, és nem hagyja, hogy ebben szaggassák meg a vaddisznók. Talán még az unokája is panyókára vetve fogja viselni, amikor az oltár előtt áll az arájával. - Addigra talán már szaga sem lesz a toportyánbőrnek. Igaz most még bő kicsit, de mit-számit -, majd belenő.

Az ünneplőt már virradatkor magára öltötte. Öltözködés közben csak a kandúr nézte egy darabig, de aztán felborzolt szőrrel inkább kiment az udvarra. Mivel a néhai egy számmal nagyobb volt nála, a farkas mellső lábait a nyakánál összekötötte, és a két hátsót körülbelül a térdénél fonta imába, különben elgáncsolhatta volna saját lábát, ha belegabalyodik. Még az sem volt feltűnő, hogy a nádi vezér jobbhátsó lába csapdatörten fityegett a hátbundáról.
Bence azért egy kicsit elszomorodott, mert Belkó atya azt mondta, hogy a bundát nem viselheti a papiskolában. Azt ő igenis nagyon jól tudja, hogy szót kell fogadnia az atyának, mert ő lelenc. S azt is őneki köszönheti, hogy Bitó asztalos örökbe fogadta, és a szeminárium előtt kitanulja nála Szent József szakmáját is. De most örömében nem foglalkozott ilyen mellékes dolgokkal.
Az öreg csikaszról legombolt viselőt a harangozó két libáért igazította a gyerekre.
- Meg is látszott, hogy művészkezek szabták! Bence csak azt nem értette, hogy templomba menet mért ugatják meg a kutyák olyan veszettül, - pedig ismerték - és a legelőn mért szaladnak szét vad bégetéssel a birkák, mikor háta mögül fújt a szél?
A templomban megcsodálták a kis Bitó gyerek kacagányát. Egyébként a farkas bűz nem zavarta a misét, mert a főministráns már időben megpúpozta a tömjénfüstölőt. Fenn a kórusban, ahol égtiszta szopránja dicsérte az Urat, könnyes szemmel hallgatták a reszketeg mámik.
– Jó papjuk lesz ez a gyerek, ha felnő -, bólogattak egymásnak. Nemhiába találta a harangozó annak idején a csecsemőt; - és éppen Szent Ferenc lábánál, mikor bement a templomba meghúzni a miseboros demizsont. A baba rábámult a bekurjantott Belkó atyára, s csak akkor kezdett bőgni, mikor megérezte az arcán a cirógató ujjak szivarszagát. Erre a pap rögvest átvitte Leipziger Sárához, mert gondolta, hogy a saját kis újszülött Dávidkája mellett, ennek a lelencnek is bőven csurranhat a tej, a jólmegtermett anya áldott csárdájában. – Hogy Sára zsidó? Na és? Szűzmáira is az volt. – sőt, a tizenkét apostol is - mondta Belkó atya a néhány vakszívű templompribéknek. - Egy az Isten, s Ő nem tesz különbséget. Csak az emberek, akik elfelejtik, hogy ilyenkor az ördög röhög a markába.

Vagy húsz évvel később a kis Bence, már, mint tábori lelkész szentelte be a hősi halottakat, mielőtt rátolták volna a földet a tömegsírra. – Oda már nem illik a harangozó szabta farkasbunda – gondolta, s elmosolyodott és kúszott tovább az utolsó kenettel a szögesdrótok felé. Éppen Szentkarácsony napja volt, de csillagszóró helyett most sztálingyertya adta a világot; s az orgonazene helyett megveszett katyusák ugattak. Atyának most ez eszébe se jutott. Mikor az akadályokig ért, felemelkedett, hogy levegye a fennakadt bajtársát. Akkor érte a haslövés. Tudta, hamarosan meghal, de még órákkal később is élt még az elcsendesült harcmezőn. Mellette a repesz roncsolta ló is megdöglött már. Hát a szegény paci meg miért lett hősi halott? - Istenért, Hazáért Királyért? – De Bencét ez már nem érdekelte.
Mikor újra magához tért, látta maga előtt a fehér, téli köpenyes kozák katonát, ahogy részvéttel ráemeli a puskáját. Egy villanásnyira felötlött előtte a gyerekkori kép, mikor a csapdába esett nádi farkas még utoljára ránézett. Talán most az ő szeme is ilyen?
Bence a lövést már nem hallotta, ahogy a dörrenés végiggurul a halott hómezőkön.


+ 0
+ 0