blockish
blockish
Címlap Próza Vasi Ferenc Zoltán Terror, mécsesek, ólomlant
Terror, mécsesek, ólomlant PDF Nyomtatás E-mail

Sír Földanya. Itt is, ott is sebek esnek rajta.

Szekeres tizedes haslövést kapott. Tizenegy szovjet lélekre rácsukódik az örökjég doboza.
Maléter: Honvédjeim, itt vagyok. Tökölről hoznak, de hova? Miért tömbösödött így Európa? Keserű íz a szájban. Forradalmi Carpe diem.
Szabadságharc!
Most már az. Ne hagyd magad, magyar! Kész vagyok meghalni. Mecséri is. Ő is Tökölön tárgyalt az éjszaka. És most az ő légvédelmesei…
No, nem baj! Vivát!
De nem.
Élni kell. Szenvedni. Meghurcoltatni. Verőlegények öklében hagyni az országot.
Mi is van addig?
Apám a 10. rendű vádlott. Csak úgy. Első fokon 10 év Márianosztra. Korábban szabadult. Nővérem szabadította ki a börtönből 1961 adventjében. Anyám méhében fogant az álom, hogy majd így lesz.
Apám már érte is harcolt. Értem is.
’57-ben összeismerkedtek. Rabkenyéren élni.
Áramszünetben a gyertyák mindig valakiért égtek.
Csonkig. Hiszen hosszú az áramszünet. Gyülekezzetek… Egyedül, egyedül. Egyedül!
Most mi van? Hány év? Hány rovátka a falon?
Megtettük? Meg.
Jogtalanul?
Szeretlek Isten, Apa!
Anya, állj mellé. Szükségetek lesz egymásra. Unokáitok lesznek…


+ 0
+ 0