vers
próza
vers
próza
Címlap Vers Farkas András Ál ó igék
Ál ó igék PDF Nyomtatás

Trónolhatsz akár kéjvágyi arccal
Keserg-e posztó kacagány?
Nem fog a múltad megjelenni,
Mint Madam és ez a kisleány.

Mondhatnám, felszarvazott az élet,
Nem fog fogat csikorogtatni senki,
A vesztőhelyre egyedül kell menni.

Primátusa van a tettnek,
A szó csak jéghegy csúcsa lőn,
Mi tengerből kiemelkedék,
De neked ne legyen menedék.

Mirtuszkoszorúval borítsd az éjjelt,
Taplógombával rohaszd a nappalt,
A felkelő fény az úgyis elárul,
Zsámbékoskodásod elhárul.

Szemernyi szemérem nincs e hölgyben,
Két hegy között a völgyben ruháján
Selyemszalagot visel ő, ó, Richelieau.

Botorkálok a szemüveg nélkül,
Feldöntök tajt és sok veszet.
Szólni kéne már a szolgálónak,
Keresse meg a szemüveget.

Hírhedt parancsa királynak az,
Hogy kivonuljék teljes Rakamaz!
Mert arra járék éppen vadászni,
Gyújtsanak lobogó tüzeket,
Hogy jól lássa a király a szűzeket,
Mert hideg leszen az éjszaka,
s királynak éppen áll a jó fabatkája.

A végtelent kívánom én ma uralni,
Állj félre játszi fertelem mégis!
Mert takarásban van a szűz-csillagkép.
Pedig ott most sok dolgom leszen.

Számot vetettem mindez e világgal.
Arra jutottam, éhes vagyok.
Mára hagyjuk ezt a halállal,
Kést-villát-kanalat adjatok.
Rontás, ki bénán útban áll,
Ne feledd a sót te jó halál.
E várost most felszántatom,
Kapu-tornyát felrobbantatom.
Sóval hintem e miliőt, és elcsapom a szakácsnőt.


+ 2
+ 1