vers
próza
vers
próza
Címlap Vers Kulimár János Párizs (Déja Vu)
Párizs (Déja Vu) PDF Nyomtatás

Ma Párizsba visszatértem!
Ülök a Montparnesse szívében
az "orgonás" kisvendéglő teraszán,
arcon csókol a szent tavasz,
s úgy hiszem, itt egyszer Manet köszönt rám!

Az Emlékezés Lángja ég;
kísért a Concord téri fantom,
hallom, ahogy a vérpadról visszaszól
Robespierre-nek Danton,
Szédült idők, őrült világ,
az alkony, mint mérges kígyó
a fáradt nappal testébe mart,
s a bűn és hívságok városára
cinkosan kacsint a Szajna part.
Egy szőke fénysugár a hanyatló napból;
kétezer éves kelta emlék
ring a nagy folyó szürke vizén.
Párizs bölcsője ott "hánykódik,
de el nem süllyed..." -
őrzi Picasso, Ady és Verlaine.

Hat hosszú százada méri a végtelent
            a "szép ámulások szent    
városá"-nak szíve; Notre Dame.
Itt parázslott fel a császári jel
egy apró diktátor kemény homlokán.

Szédült idők, őrült világ:
egykor a Vogézek terén adott
randevút egymásnak a főúri társaság,
s ez az a hely, ahol Henrik királyon
nem segített semmi imádság!
De ma is meghatódom
századok kőbe rejtett pillanatain;
itt alkotott Victor Hugó és
gyászolta  férjét  Medici  Katalin.
A Louvre terén naponta együtt jár
a jelen és a sírba szállt múlt.
Itt vert egykor tanyát a nagy Caesar, s
a Saint-Germain harangja itt kondult.
Gyász, sírhalom, keresztes hadjárat
és hallom, ahogy az utolsó Napóleon itt nevet...
A Nagy Galériában Mona Lisa,  Tizián,-
s a  téren  egy anyóka galambot  etet.


+ 267
+ 4