Ma Párizsba visszatértem! Ülök a Montparnesse szívében az "orgonás" kisvendéglő teraszán, arcon csókol a szent tavasz, s úgy hiszem, itt egyszer Manet köszönt rám!
Az Emlékezés Lángja ég; kísért a Concord téri fantom, hallom, ahogy a vérpadról visszaszól Robespierre-nek Danton, Szédült idők, őrült világ, az alkony, mint mérges kígyó a fáradt nappal testébe mart, s a bűn és hívságok városára cinkosan kacsint a Szajna part. Egy szőke fénysugár a hanyatló napból; kétezer éves kelta emlék ring a nagy folyó szürke vizén. Párizs bölcsője ott "hánykódik, de el nem süllyed..." - őrzi Picasso, Ady és Verlaine.
Hat hosszú százada méri a végtelent a "szép ámulások szent városá"-nak szíve; Notre Dame. Itt parázslott fel a császári jel egy apró diktátor kemény homlokán.
Szédült idők, őrült világ: egykor a Vogézek terén adott randevút egymásnak a főúri társaság, s ez az a hely, ahol Henrik királyon nem segített semmi imádság! De ma is meghatódom századok kőbe rejtett pillanatain; itt alkotott Victor Hugó és gyászolta férjét Medici Katalin. A Louvre terén naponta együtt jár a jelen és a sírba szállt múlt. Itt vert egykor tanyát a nagy Caesar, s a Saint-Germain harangja itt kondult. Gyász, sírhalom, keresztes hadjárat és hallom, ahogy az utolsó Napóleon itt nevet... A Nagy Galériában Mona Lisa, Tizián,- s a téren egy anyóka galambot etet.
+ 267 + 4 |