Van egy korhadt kis kerti pad, ott örömről mesél anyácska, ezer fele szálló szirom is megadja magát a szélnek. Tenyerében és ujjai közt elmorzsol egy élet-füzért; ráncos arcán, halovány szembogárból merengő kékségek...
Megérintik szívemet és homlokon csókolom múzsáját, erőt adok neki... egy év múlva lehet, kilencven éves; hallgatom színeit, régi szőttesét százszor átvasalja. A gyűrődések elsimultak, álmodik... élete mécses.
+ 8 + 3 |