Mint rohanó, kis patakok, nyugtalan verdesett lelkem - hol itt, hol ott méregették, és megtört szárnya reszketett.
Lépten-nyomon macskakövek, a Hold marasztal egyedül - dáliák és tenyérnyi ősz mellkasomban még megfeszül.
Inggallérnyi szorítás közt, mi rám tapadt, még viselem - talán holnap megérkezik az a bent ragadt türelem.
+ 11 + 3 |