A végin némán jártuk cirokhegedűre a vakablaklakos vert-földház tornácán, hol nagyapánk pipázott, füstkarikázott. Üvegképzelet merítkezett: ég-üvegkék Istent kerestünk árván, kikötözött hold-hideg reggel imádtuk Babba Máriát, a létezéscsodát. Képzelhetsz holdasszonyt, aranymellűt, arany-ölűt, vágyarany hajladozást; fekete szoknyásan virrasztók csodaszemét, lánghajasan futó fűst-hajlaton szerelemlélek muzsikát. Érted szerettem napsugár futatott lángdíszt horizontaljú messze. Agancsgyöngyös csodaszarvas iramával suhantam feléd lángereszre. Világlátó szemeidben magyar harmatcsöpp csillogott. Nekem Enéh voltál, eviláti gyönyörkertben szerelemdajka, Magor és Hunor szépséganyja.
Mosdatlan világunk mostan siralomvölgyes maradásunk. Szentkérés legyél velünk! Törhetetlen üvegű csöndmuzsikánk, némán járó táncban cirokhegedünk.
+ 3 + 5 |