Egyszer csak elibém álltam egy reggel amikor a nappal ablakomra mászott és a kis dunai szél a fákon zongorázott
Néztem felállványozott arcom a tükörben mint egy elrontott torony ferdén állt a lelkem aztán kutatni kezdtem álomdobozomban és beszéltem magamhoz öntudatlanul:
Miért kell a jog ha csalfa? miért kell a becsület ha ferdén áll a feszület? miért kell a születés ha halál a vége? miért a Hold ha nincsen fénye?
Zavart kusza gondolat mászik homlokomba – féregnyúlványok csüngnek sötéten és megeszi a csendet az utca – ezer wattos dübörgés tépi hallókürtjeim – ez a huszonegyedik század cucca – itt a szellem randalírozik
S egyszer csak elém állt Attila – egy ketchupos hot-dogot evett – barátom! – kiáltva mondja – ez már egy vadiúj kikelet! a tőke újból rág, de dögnagy foggal és forognak a tökös birodalmak s sír a világ e nagy gyerek …
… mama-ma ha élne mosógéppel mosna és Mach Donaldból hozna vacsorát jöhetne a tél kapszlit nem kapdosna s be tudná fűteni a szobát?
De mi ketten: én és önmagam a rakodópartra ültünk Attila az alsó kőre ült s a Duna beszélt hozzánk halkan komoly volt a hangja s mély úszott a hátán sok szemét és rohadt dinnyehéj
+ 6 + 4 |