Réges-régen, hol ölelkezik két patak a Röhe és Lima, élt egy lány kiről tudniillik, hogy õ volt szép Rozália, és mikor szerelemre nyílik csodás virágzó dália.
Megtörtént a Csalánvölgy ölén, nem kellett sokáig várnia, dalolt a kertben egy bús legény, hallgatta szép Rozália, majd a templomban kigyúlt a fény, értük zengett az orgona.
De rút idő jött, halál kemény, a legény elment háborúba, egyedül maradt Csalánvölgy ölén fiával bús Rozália, és fátyolos kék kökényszemén könnyezett lelke bánata.
Háború dúlt és Fiuménél őrt állt Bertalan hős százada, levelet írt, bár tombolt a tél, férjének bús Rozália: „Gyere haza, már fiad beszél, s fakarddal csákós katona… és szerető szívem arra kér írj, és gyere hozzánk haza!”
Elmúlt a tél, de nem jött levél. Majd kimerült az ármádia… a rongyos katona hazatért, s kivirult szép Rozália. Szegénység dúlt, nem volt kenyér, de lett sok lánya és fia.
Sok-sok év múlt, arca fakult, hervadt a gyönyörű dália, sok remény és álom kútba hullt, s megőszült szép Rozália. Jó Bertalant a rák megölte, s az égbe kellett szállnia, majd édesanyám is követte, a szépséges Rozália.
+ 16 + 2 |