a levelek is visszafelé hulltak azon az éjjelen beleolvadtunk az erdő szövetébe cipőm orrát bámultam félszegen a bugyrot ahová Isten száműzött karjaid rejtekében vacogtam – hagyva hogy az esőcseppek végigfolyjanak szerelmünkön hogy benned lassan átmelegedjek s hogy magadba zárj – mint gyűrűiket a fák