Látod a sast ott fenn a magasban? - sorsa az égbolt. Nékem a sorsom a Föld, szárnyam a képzeletem. Kergetem álmom, s vágyom az egykori szépre; de rég volt! Ébred a hajdani cél, s fáj, mire észreveszem.
Szikra ha pattan, dobban a szívem, perzsel a vérem, ritmusok árama fűt, úgy fut a testemen át; s szól az időnek bölcs szava, feltart már a szemérem, fékezi vágyam egy őr, s halkul a szép szerenád.
+ 12 + 6 |