Altdorfer Csabának
Ne félj, ha – sebeidet daimon-hegedű szaggatja.
Egy angyal strázsál a hegyen, s ahogy elrugaszkodik majd, csillagrajokként szórja szerte a zsebébe gyűjtött lelkeket.
A sólyom fokonként hódítja magához kék-arany szellemi szirtjeink, s ahogy fölé emelkedik városodnak a füstfalakat összeemészti.
Állok magam is a sziklán. Zuhantomba gyökerek nyúlnak értem; - a hétköznapok hajszálrésein átszivárog utódainkba őseink
földezüst vére… (Hallod már az angyali dallamot, melyben lábaikat megmosod?)
+ 2 + 0 |