A kecskerágó termése kis bohócként nevet, mutat nyelvöltő rózsaszínt. Nap világít a csend-üvegharangban, s kis kuckókból a bent még kitekint.
Kökényszemek kékjére még ezüstöt nem tett dísznek a dér, de már idő készül valahol, örvénylő szelekkel, nyugalmat végkép elfelejtető.
Sok-sok levél már belenyugvón barna, másokat meg sárga színpillanat fogott el, lenget, majd indít a földre, de itt-ott zöld nyáremlék is maradt.
A télig érek el, - s talán tovább is? Ó, jaj, tudom: a varázsló halott, s az esték égboltjai oly szegények, csillagokkal is csillagtalanok!
Most még, nappal, az őszi látszatokkal a táj megtelik, fényre hull a hang, - és elhallgat. Békét csillog az ősi, nagy, megtévesztő csend-üvegharang.
(2013)
+ 6 + 0 |