Gyermekként sokszor be-behunytam bomba-robbanástól rémült szememet, mert hittem, hogy úgy baj nem érhet: pedig az a gyermek tévedett.
Azóta hányszor felriadtam: - kísértettek megcsonkult testek, s köztük sikoltva menekültem, - rémes álomból. Egész testem borzongott, úszott kínverejtékben.
Két várost már megemésztett az ember önpusztító szülöttje, Demoklés kardjaként fenyeget, s áldozatokra vágy a halál, pusztító, gombafejű szörnye. Nem akarom hogy betonba égve maradjon a testem árnyékképe! Ne süvöltő légnyomás terítse szét sugárfertőzött világűrbe hamvaim; unokáim sírba téve temessék el az anyaföld méhébe! 1987
+ 2 + 1 |