Ezüst fényű lámpa trükközik az estbe. Semmibe lóg hatalmas oszlopteste. Mindennap itt lépkedek, a körül semmi betemet. Arcom fekete tüll az éjben, szívem aranyékkő, neked hozom... Lábam, kezem árnyéka a falon, a járdakövekben botladozom. Az égre nézek, hol rezgő fényű csillagok, isszák az éji tejadagot. A bozótos, kihalt 23-as, szinte integet. Tudom, hogy utána már csak a síró kisbabás, kiabálós szomszéd háza udvarán álló susogó nyárfa sistereg. Végre ma is hazaértem, csigaházam ajtaján beléptem, egymás mellé ülünk veled... Gazdag vagyok, hogy a nap történéseit, elmondhatom Neked!
+ 2 + 1 |