Az éj ma összecseng a csenddel, csillagok sóhaja - halk ütem. Tiéd vagyok. Kérlek, sose menj el nélkülem. Most lángok vagyunk, hatalmas kékek, mint alja s teteje az égnek, melyek a messzi távolban a hegyek mögött rejtve összeérnek… A világ még szikrázó darabokban hull ölünkbe. Hagyd az éveket. Gyere, égjünk most a perceknek örülve. Lángok vagyunk, hatalmas kékek. Mielőtt elalszunk, építsünk együtt örök menedéket. A halál beborít a csenddel, az élet is csak halk ütem. Félek. Tartsd a kezem, és sose menj el nélkülem. Ha jön majd egy sötét, végtelen holnap, te hamu - én füst leszek… s ölelni foglak, míg elfújnak egymástól az őszi bús szelek…
+ 5 + 2 |