Ma mintha szebbek lennének a zegzugos utcák, és a Halleron meleg teát osztogat az est. A félhomály egy ablakhoz szorítja homlokát, halkan bekopog: Boldog Karácsonyt Budapest!
Ma nincsenek viskó lelkek, csak cifra paloták, mert néhány röpke percre Isten mindenhol lakik. Lenn az aluljáróban, a lépcsők kő-vánkosán heverő vén csavargó kannás borról álmodik.
Az István kórház portáján gyűrött papírszalag, valaki ráírta, meghalni csak holnap lehet. Ma élni kell, hiszen ritka az olyan színdarab, ahol fecni-plakáton szívedé a főszerep.
Ma még a bérházak falain bűbájos mosoly, pedig voltak kik a fenyő illatáért öltek. A Nagyvárad-tér üres, kifosztott szaloncukor, csak egy villamos hideg fényei csörömpölnek.
Ma éjjel végre enyémek az Üllői úti fák, ujjaikra aggathatom mihaszna kincseim. És hogy befedje a háztetők kormos abroszát, hó hull le az ég faágak ütötte résein.
+ 3 + 0 |