kínosan boldog magyar álomvilágból mindig visszajöttem, béna, csonka elátkozott mába, hogy milliószor átéljem a hiányt, újragyúrva, csak magamnak, félőrülten a szétmállott HAZÁM agyagarcát, hogy megbizonyosodjak: - velem vagytok e béna, csonka, elátkozott mában... igen, itt vagyok, visszajöttem e pokolba, hogy itt faragjam a remény székely kapuját, várjam az igazság napját, hogy törjem-zúzzam a hamis határköveket - a végállomásig...