Lámpafény közé csavart alkony, a neszek, akár a lepkezaj. Itt vagyunk mind férfi és asszony, csillagot lélegző emberraj. Ahol neonok égbe futnak, és a stricik járják az utcát, az indulatok nem mozdulnak, szúrják a halál magzatburkát, míg felsírva elő nem bújik, csöpp száját a világra tátva, mellünket nyújtjuk neki húsig, önnön bőrünket is lehántva.