Az a fakó, mégis bársonyos tónus Egy felhős, esős nap végén Naplementekor az égen Arra a pár percre, csak az ne lenne Az ember már-már elfogadja Beletörődik, hogy minden oly kevés Csak úgy látszik, mintha lenne S már nem is fáj ez Dolog dologra tevődik Ketyeg az óra céltalan S akkor felbukkan ez a szín E kifakult bársony-ég Mintha egy darabka Lecsúszott volna a mennyből Majdnem a földre ért S már hajolnak is érte sötét kezek Pillanatig itt időz Majd visszahúzzák helyére Utolsót lobban hirtelen Mielőtt megadja magát Az ég sötétlő selymének
+ 5 + 1 |