hold kel te fekszel szemem lézersugarai közé zártan illatok ízek osonnak ragadozó-léptű éjszakában idegen vágyak leskelnek pókfonálba ragad a bánat karom menedék s börtön fészke a szabadságnak fekete selymét kibontja az ég gyémántjait megmutatja oly közel az elérhetetlen mint hullámzó mellkasod fodra ömölj belém duzzasszuk fel patakként csörgedező világunk két tenger partján a szeretet nevében egymáshoz utat vágunk
hold kel te fekszel emléket libegtet a szellő fújd el a gyertyát s a hamvas sötétben testet ölt az eljövendő
+ 1 + 0 |