Kezdetben volt a várakozás, a türelmetlen készülődés, a vágy, hogy test a testtel ünnepelhessen áldomást, sután és félelmekkel az elején, (hogy sikerül s lesz-e következmény?) mit kőbe vésünk versus feledés… Később az esendőség bősége: sok haddelhadd, vedd tudomásul, sírás, öröm, izgalom, és el ne felejts és önfeledt perc, hát … minden jó, ha jó a vége, mi tagadás…
A várakozás nem a pillanat bilincsére vonatkozik, nyilván. A nő ölének élvezetes lüktetése megszámol- hatatlan napokra, évek gyűjteményére, a holnapra szól, magányos készülődésben, két ember reményfára aggatott alkotására, időtlen növekedésre, gazdagodásra, szegényedésre, együtt a gyermekkel, gyermekekkel, (nélkülük céda a cél), a várakozás értelmével, a saját magunk által létrehozható legjobb dologra, sohasem gondolva az elfolyó időbe kapaszkodó sunyi kiszámolásra.
+ 6 + 0 |