sírnak a betűk a tollam alatt nem értve csendjét a szívnek vagy tán hinni nem tudják hogy jó így hogy nekem minden jól van csökönyös panaszuk lankadatlan mit elfogadnék nem érzik elégnek tintanyomai a telhetetlenségnek boldogságért zokogó szavak árulóim reményem mégis bennük ébred