(Eulalie)
Magány lakom volt, hol világjaj szólt, És búm lelkem mélyére ült, Míg arám lett jó Euláliám arcára pír került – Míg szőke arám Euláliám mosolyra nem derült.
Ah, kisebb a fény Egy csillag estén, Mint lánykám sugárzó szeme! Ha páraköd selymén Szivárvány-hold gyöngybíbort sző bele, De szebb lehet ám szép Euláliám legtöbb rejtett tincse – S nem olyan ám, mint Euláliám fürtje és gyöngyszeme kincse.
Kételyek Kínja Nem jöhet soha, Mert az ő lelke suttog nekem És minden napon A fényét kapom; Az égi Astarte van velem, Amíg rám tekint jó Euláliám szép asszonyszeme – Amíg rám tekint kis Euláliám ibolyaszeme.
Fordította: Németh Dezső
+ 3 + 0 |