Rossz korral, - és korával összetöpped az ember kedve. Hiheti a többet, - de kérdi már: más mérlegen mit érne Kosztolányi Hajnali részegsége? Jó. Égi bált látott fent élénk Szépen, - s ki tartotta lent, háza ketrecében? Be-becsaphatta önmagát, vigyázón, de intő árnyék átbújt fénytelt zászlón.
Ugat a dog, gőg-palota kövére ha leülni mer a Kereszt szegénye. S ki bentről bámul, s fenn hordott az orra? Hajléktalan néz hajléktalanokra. Ha furcsán hangzik is: hajlék az Eszme, lélek-tetőt ad ítélő telekre. Ha ily eszme nincs, - elűzött az élet: telten üres templom erről mesélget, csak nem halljátok, hajléktalan népség, - szívbe látni, önzők, hol a merészség? Már úgy értem: a saját szívetekbe, eszmétekbe, míg hajléktalan este hajol fölétek, akárhány szobában, s angyalt formáló, aranyszárnyas láng van a lámpákban, de kormot küld a légnek érdek-tüze sok hamis szentbeszédnek..
Nem csak az erdőn, nem csak ők szegények, ti is, hiába álszent-egű ének, hajléktalanok vagytok, mert az eszme, eszmétek nem az, melynél melegedne a becsület. Ó, nem az őskeresztény igazság-vágy! Az, Ördögöt lefestvén, nem hízelgett a bíborszín-parancsnak: lent, a sötétben, ahol nem volt ablak, ablakot nyitott, tárt ki a világnak, az Eszme volt még, amely lát és láttat!
Az Eszme volt.. s mivé lett csillag-sorsa, melyet vérével váltott át pirosra? Hol kóborol most? E jelentől messze. S miért nincs senki arra: Őt keresse? Ó, újra s újra csupán szolgák vannak, csak hízelgői bíborszín-parancsnak?
Fedél nélküli, hendikeppes ország! Pökhendiség járatja a bolondját veled, s a kínzó kérdés, mely el nem ül:
minek vagy híve, mondd, „rendületlenül”?
(2011)
+ 7 + 0 |