az éj ma más bajuszt pödört forognak lelkünk gömbjei próbálok édeskés gyönyört forró szívednek tölteni
csókjaim térdedre rakom a végtelen enyhén álmos ihletsávos verspaplanom kettőnket hívat magához
a lét csapdái becsípik néha tested máskor lelked gyógyítgatlak fénnyel mindig ugye gyógyszer vagyok neked
a remények léggömbjei emelgetik most a kedvünk hogy tudjunk emberek lenni muszáj ketten beszélgetnünk
arcomon formátlan ráncok az évek emlékművei ha magamhoz közel járok mosolyt te szoktál küldeni
erek mellé lángot ültet naponta formás alakod majszolom az ábránd-sültet csókjaid finom falatok
bár van köztünk néhány kis zár téged szeretni nincs korán nekem a teljesség vibrál szép kebleid monitorán
lágyan pulzál a létburok megbontom a vasárnapot ugye sejted ugye tudod a perc alatt bőröd ragyog
szívem ellen nincsen vegyszer mellkasodat is benövi az összes éjt kéne egyszer öleléseddel bekötni
+ 2 + 1 |