Magányos éjjelek ölelnek, nem karmolnak, nem vihognak, felébresztik a régmúlt ölelésed, amikor a napkelte behunyta egyik szemét, mosollyal leste, csodálta, milyen szép, ha ketten élvezik a táj hevét. Elmúlt már régen a varázs, de emlékezni olyan hangulatosan sárga fényű életszagú virág. Milyen jó sétálni kósza emlékekben! Ezt az egyet, nem veheti el tőlem senki sem, pedig, néha-néha kibuggyan a könnyem.
+ 3 + 0 |