Nem hiszem el. Egyszerűen ez is megtörténhetett. A nagy nemzedéki dalnok, Cseh Tamás, halott. A szoba sarkaiból mégis hallani vélem a dallamot... S hogy épp anyám születésnapján rejtik a mélybe, létformát váltva, mint negyvenegyben, épp azon a napon a Nyugat helyett a Magyar Csillagot --- Magyar Csillag, krumplivirág: Háború, háború, háború! – Addig nem nyugszik el a Lélek, míg át nem adta lőszerkészletét, hogy: ’védjétek a szellemi hont, dobozgitárral, húrokkal, békességgel; szereppel, szóval, meggyőzéssel, kinek amint jutott az egy égbolt alatt’, az időtlenben mindenki egyforma-éltes, lüktet az szíve: Fény az űrben! S magához vonzza a hitben következőt, göröngyöt tapaszt a Föld nevű bolygóhoz, a mennyei lajtorján végigjárja a csillagképeket, - s nem csupán lemezei őrzik a megtartandót, de egész lénye, lényege, hogy magyar volt (magyar holt), elkötelezett a feltámadásra az újdon-új megszólítottságban: folytató generációk sora. Itt a kezdet, ott a végzet. Sírhantok. Em-lények. És más ilyenségek. Egymás után mennek el az elöl haladók.
+ 2 + 0 |